Létrehozva: 2022.12.06.

Bajban Gáspár Győző, Bea asszonyt megbabonázta a jóképű színész

Kedden este újból Hal a tortán. Készülhetnek a nézők, álmodozás, vita, hiszti, kötözködés fogja ébren tartani az országot. Ezúttal Gáspár Beára kell különösen odafigyelni, de Győzikének mindenképpen. A kisboltban ugyanis olyan történt, amin még maga a híres konyhatündér is meglepődött.

Kedden este folytatódik a Hal a tortán. Ezúttal Kiss Ernő Zsolt fogadja a műsortársait. Az erdélyi színészt felesége, Nyári Darinka segítette a konyhában. Azonban nem csak a párja próbálta lesni a vendéglátó minden kívánságát a nagy vacsora előtt, hanem maga Gáspár Bea is. A Hal a tortán háziasszonya a kisboltban szinte elvesztette az eszét, amikor a jóképű színész belépett az ajtón. Azt mondta, a férfi megérne egy tányértörést, hozzátette, emiatt már biztos az lesz otthon.

Gáspár Bea a Hal a tortán háziasszonya Kiss Ernő Zsoltot fogadta a kisboltban.
Fotó: Bors

De vitából sem volt hiány. Horváth Éva, Bíró Ica és Nagy Noémi már az autóban sem értették, Nagy Alekosz miért kötözködik velük. A vacsoránál pedig elszabadult a pokol. Horváth Éva megkérdezte a celebet, mi lenne, ha egyszer az életben lenne egy normális érve, és nem csak a kákán is a csomót keresné. Nagy Noémi úgy fogalmazott, nem tudja eldönteni, hogy ez egy felvett dolog Alekosz részéről, vagy az ember egyszerűen nem százas. Este kiderül, és az is, hogy milyen erdélyi és szerb falatok kerülnek az asztalra.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell