Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.23.

Fődíj nincs, de legalább együtt távozott Szorcsik Viki és Csuti

Szorcsik Viki akkorát koppant a rendhagyó farmgyűlésen, hogy még most is remeg a pajta padlója. De legalább volt kivel elandalognia a naplementében.

Szerző Maca néni

Péntek este egy rendhagyó farmgyűlésen, a már kiesett játékosok döntötték el, ki az a két játékos, aki a szimpátiájuk alapján biztosan bejutott a top 3-ba a Farm VIP-ben. A legtöbb szavazatot végül Schobert Norbika és Smaltig Dalma kapta, így ők fel is mehettek a farmházba, hogy lélekben már a véghajrára készüljenek. Ezután következett a feketeleves, hiszen arról is szavazás indult, hogy ki az az egy játékos, aki biztosan nem érdemli meg, hogy megküzdhessen a milliókért, illetve a "farm bajnoka" címért. 

Farm VIP
Fotó: TV2

Ezen a szavazáson be is igazolódott a papírforma, hiszen nem csak a Farm VIP nézői nem szívelték Szorcsik Vikit, de a társai sem, így meg is mutatták neki, hogy merre van az előre. A színésznő persze most sem értette, mi a baj vele... "Volt, ami nem rajtam múlt, ennél sokkal jobban fáj az, hogy csalódnom kellett, ez mindennél jobban fáj, de legalább már látok a sorok között. Nekem az, hogy itt lehettem, egy óriási dolog, mert nagyon sokszor lett volna már rá lehetőségem, de mindig visszautasítottam valamiért, mert tudom, hogy egy megosztó személyiség vagyok, viszont nem vagyok rossz ember. Soha nem tudnék úgy bántani senkit, és csak hálás vagyok, mert én nagyon sokat kaptam itt. Szerettem volna ott lenni a top3-ban mindenféleképpen, és úgy gondolom, hogy meg is érdemeltem volna, de a sors útjai mindig kifürkészhetetlenek" - fogalmazott Szorcsik Viki, mielőtt távozott. 

Farm VIP
Fotó: TV2

Viki számára öröm az ürömben, hogy  Csuti még "utolérté a vasútállomáson", hiszen azt, hogy ki jut be harmadikként a fődíjra esélyesek közé, egy párbaj döntötte el, melyben a vállalkozó alulmaradt Dudás Mikivel szemben. "Máshogy terveztem, nem Miki ellen, de így alakult. Tiszta szívemből örülök neki, hogy Miki megy vissza, mert pontosan tudom, hogy mennyire akar bizonytani, pontosan tudom, hogy mit vett el tőle az élet, pontosan tudja, hogy miben hibázott, de nem ember az, aki nem hibázik."

 És az, hogy ezt ilyen higgadtsággal végig tudta csinálni, abszolút igazolta, hogy mekkora sportoló és mekkora bajnok ő

– kezdte Csuti

Farm VIP
Fotó: TV2

"Fantasztikus emberekkel voltam együtt, nekem ez volt az első olyan jelenlétem, ahová egyedül érkeztem. Féltem is tőle, hogy hogy állom meg a helyem, de igazából a sárga csapatba kerültem, egyáltalán nem éreztem magam egy másodpercig sem egyedül. Az elmúlt időszak nagyon-nagyon mély fájdalmai után találtam meg istenigazából önmagam, amit a játékostársaim jelentős százaléka is látta, és észrevette, az nekem egy nagyon jó visszaigazolás, és nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki lehetőséget adott arra, hogy itt lehessek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek az egésznek a részese lehettem. Fantasztikus volt, bármikor újrakezdeném" - fogalmazott búcsújában Csuti, mielőtt nekiiramodott, hogy kiderítse, Szorcsik Viki és közte lehet-e több, mint egynyári kaland... Mint ismeretes, nem lett. 

 Dec.27. elődöntő, majd dec. 28 döntő – a 27-i elődöntőt megelőzően egy meglepetés is vár az elődöntősökre, a családtagok meglátogatják őket.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek