RETRO RÁDIÓ

Ilyen durva hajszát még Ördög Nóra sem látott - Ők távoztak Ázsiából

Maca néni
Szerző
Maca néni
Létrehozva2022. 11. 11. 21:31

Az Ázsia Expressz történetének legszorosabb befutóját produkálta ez a két páros. Ilyet még nem láttunk...

Három, a végletekig túlhajszolt páros vágott neki az Ázsia Expressz pénteki hajszájának. Irgalmatlan tempót diktáltak maguknak, hiszen csak két páros biztosíthatta helyét a TV2 kalandreality-jének utolsó, vagyis döntő hetére. A párosok sorra vették az akadályokat, és végül, ha kissé kapatosan is, de a Nyári Darinka-Kiss Ernő Zsolt párosnak sikerült elsőként a célba érnie.

Fotó: TV2

Innentől pedig megkezdődött a még játékban lévő két páros versenyfutása az idővel, egymással és önmagukkal. Fanni és Armand, illetve Timi és Geri, szinte egyszerre értek a célhoz és kezdetét vette a rohanás. Ördög Nóra is alig hitt a szemének, amikor Fanniék, alig 10 másodperccel előbb értek oda hozzá. Ez azt jelenti, hogy az egykori szépségkirálynő, és az exatlonista számára másodszor is véget ért az Ázsia Expressz. 

Fotó: TV2

„Beérkezéskor bennem nagyon sok gondolat kavargott. Ez a 10 méter is olyan hátrány volt a végén, illetve Armand is annyira jól motiválta Fannit, hogy eltekintve attól, hogy hallottam szegénynek a lihegését, szegény már hörögve vette a levegőt, de olyan erő volt ebben a nőben, hogy csak ment és ment" - méltatta ellenfeleit a befutó után Geri

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.