RETRO RÁDIÓ

Visszatért a Dancing With The Starsba a babát váró Kulcsár Edina

Létrehozva2022. 10. 15. 22:58

Kulcsár Edina szerepelt volna eredetileg a Dancing with the Stars műsorában.

Amikor a Dancing With The Stars idei évadát bejelentették, még Kulcsár Edina neve is ott szerepelt a táncosok mögött. Aztán augusztusban kiderült: Edina gyermeket vár, ezért úgy döntött, visszalép a versenytől, helyét pedig Berki Mazsinak adja át. Épp ezért sokan lepődhettek meg, amikor a második műsorban Stohl András szájából többször is elhangzott: ma Kulcsár Edina is itt lesz - írta a Bors.

A volt szépségkirálynő végül a táncprodukciókat követően lépett színpadra, mint a hétfőtől induló, ám még korábban felvett Párharc című kalandreality egyik játékosa.

Edina elárulta: nagyon jó itt lennie a stúdióban. Egyik szeme sír, másik pedig nevet, hiszen mégis egy boldog helyzet miatt kellett visszamondania a versenyt. A Párharc egyébként szült egy fura helyzetet is, ugyanis Varga Viktor is szerepelt benne, aki anno keményen kritizálta Edina szakítás után kiadott dalát. A volt szépségkirálynő ennek kapcsán elárulta: rendezték a nézeteltéréseket, de azért azt is megjegyezte, szerencse, hogy G.w.M és Varga Viktor a kamerák előtt találkozott, és nem mondjuk az utcán...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.