RETRO RÁDIÓ

G.w.M beparázott egy szimpla matekpéldától - Videó

Maca néni
Szerző
Maca néni
Létrehozva2022. 10. 18. 20:40

A rappernek két nagy ellensége van és az egyikkel már a Párharc első perceiben szembe is találta magát.

A rapper és szerelme, Kulcsár Edina éppen öt hónapja éltek szerelemben, amikor úgy döntöttek, hogy próbára teszik önmagukat és a kapcsolatukat a TV2 hétfő este indult kalandjában. A Párharc minden jel szerint az egyik legkeményebb páros reality a honi televíziós történelemben, hiszen máris azzal indult, hogy a hölgyeket bezárták egy páncélajtó mögé, a kiszabadítására induló pasikra pedig festékpatronos golyózápor zúdult, amint kiszálltak a helikopterből. 

Fotó: TV2

G.w.M-nek mégsem a sortűzzel gyűlt meg  a baja, pedig az egyik lövedék konkrétan szemen találta. Neki az első nehézséget az okozta, amikor ki kellett csatolnia egy karabinert, amivel egy kötélpályához volt rögzítve. Ezután pedig jött a matek, ami bizony a a rappernél kart karba öltve jár a nyelvtannal, vagyis nem nagy barátja. Tulajdonképpen Edina és a saját születési dátumát kellett fejben összeadnia ahhoz, hogy kinyisson egy számzáras lakatot és ez eleinte lehetetlen küldetésnek tűnt Márk számára. 

Végül azért összejött...

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.