RETRO RÁDIÓ

Ázsia Expressz: Heroikus küzdelem volt, de itt a vége

Maca néni
Szerző
Maca néni
Létrehozva2022. 10. 14. 21:30

Ha fogadtunk volna, az Ázsia Expressz első kieső párosára, most bottal üthetnénk a pénzünk nyomát.

Az Ázsia Expresszben minden feladat nagyon nehéz, de az összes megpróbáltatás közül magasan kiemelkedik két kihívás, melyek még a legedzettebb testet és lelket is próbára teszik. Az egyik ilyen versenynapvégi szálláskeresés, a másik pedig a péntekenkénti hármas hajsza, melynek végén eldől, hogy melyik párosnak kell távoznia a versenyből. Idén az első hajszában a Csekka-Kata, a Darinka-Ernő és az András-Geri párosok küzdöttek meg a bennmaradásért. Végül Kása András és Rozs Geri értek be utoljára a célba, így számukra ért véget a TV2 kalandreality-je. 

Fotó: TV2

A Ripost-nak András, az Exatlon Hungary korbajnoka mesélt, aki cseppet sem csalódott a kiesés miatt: „Jól indult a pénteki hajsza. Nagyon hamar megtaláltuk a galambot, amit el kellett engednünk, hogy hazarepüljön. Az is hamar meglett, hogy hol is lakik és megtalálnunk is sikerült őt a társai között.

Jött ketrectakarítás, amivel pikk-pakk végeztem. Szóval jó ütemben voltunk

- kezdte lapunknak András.

Fotó: TV2

Hogy András hogyan élte meg az eszeveszett rohanást és hol csúsztak meg a pénteki versenynapon, arról a Ripost.hu-n olvashatsz szombat reggel. A játékos azt is elárulta, mit tanult az Ázsia Expresszben eltöltött egy hét alatt és miért érzi magát nyertesnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.