Létrehozva: 2022.09.28.

Ördög Nóra: Soha nem voltam ennyi időt távol a gyermekeimtől

Ördög Nóra harmadszor járta be keresztül-kasul Ázsiát. Most azonban volt egy alapvető különbség...

Az Ázsia Expressz műsorvezetője rutinos Ázsia járónak számít, hiszen harmadszor vette nyakába a kontinenst, hogy elkísérje a sztárpárokat. Mégis rendhagyó volt számára az idei évad, hiszen családja most először nem kísérte el őt végig, az október 10-én induló kalandreality forgatására. 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Nekem mindig a családi élet és a munka összehangolása a legnagyobb tanulási folyamat és ez idén sem volt másképp. A korábbi évadokban az jelentette a nehézséget, hogy hogyan lehet végigcsinálni egy öt-hat hetes forgatást úgy, hogy végig ott van a családom és alkalmazkodniuk kell a különböző helyzetekhez."

Idén pedig éppen az volt a nehezítés, hogy nem voltak ott végig velem.

"Meglátogattak ugyan kétszer is, de volt a forgatás közepén egy két és félhetes szünet, ami tényleg a leghosszabb idő volt, amit egyben nélkülük töltöttem a gyerekeinktől" - kezdte a Ripost-nak Ördög Nóra, aki a távolból is próbálta kézben tartani férje és gyermekei életét, de hamar rájött, hogy nem baj, ha picit hátralép. 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Megesett, hogy Jordániából én rendeltem pizzát estére a gyerekeknek és Palkónak, szóval nem teljesen szakadtam el az otthoni feladatoktól. Egyébként kicsit jó volt hátralépni és látni, hogy akkor is minden jól működik otthon, ha én nem mindenen tartom rajta a kezem. És azt is láttam, hogy nekik is jó volt megélni, hogy anya nincs, de ők akkor is megoldják a mindennapokat. Mici és Venci is nagyon büszkék voltak magukra, hogy egy picit önállósodtak" - tette hozzá a műsorvezető

Nóri természetesen akkor is forgatott, amikor nem állt a produkció kamerái előtt. Rengeteg privát anyagot rögzített, hiszen ahogy az előző két széria alatt már megszokhattuk, az Ázsia Expressz 3 indulásával egy időben elstartol a Nánázsia vlog is, ami a Nánásiék YouTube-csatornán lesz látható. Start október 10-én a TV2 képernyőjén. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell