Létrehozva: 2022.05.04.

Gigakoncerten éled újjá a NOX

November 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában egy hatalmas koncerttel lép újra a közönség elé és ünnepli meg alakulásának 20. évfordulóját.

Szerző rp

A NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be a csapat. A „Bűvölet” című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a „Ragyogás” lemez Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de 1. helyezést értek el a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, 3 pedig dupla platina, a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról pedig a 12. helyezéssel tértek haza. Szinte nem volt olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé.
 
A 2005-ös „Ragyogás” című album és turné után a formáció megállíthatatlannak tűnt. Teltházas aréna koncertek szegélyezték útjukat hazánkban és határon túl is. A Százszor ölelj még, a Forogj, világ, a Túl a Varázshegyen, vagy a Szeretem dallamai, sokak fejében ott visszhangzik mindmáig. Ezért is okozott mindenkinek szomorú meglepetést, amikor 2009-ben, karrierjük csúcsán a NOX egyik napról a másikra hirtelen eltűnt a közönség szeme elől, a rajongóknak arra sem volt lehetőségük, hogy egy búcsúkoncerten köszönjenek el kedvenceiktől. 

Fotó: presspresso

Most azonban, 20 évvel alakulása után - egy koncert erejéig - a formáció feléled. A Főnix Legendája címet viselő koncerten, felcsendül majd az összes NOX klasszikus, sőt, a 2022 őszén megjelenő vadonatúj NOX lemezről is számíthat egy kis ízelítőre a közönség. Természetesen, ahogy a NOX-tól megszokhattuk, ezúttal is egy lenyűgöző show-val készülnek. A csapat mindig is előszeretettel használta az adott kor technikai lehetőségeit a maximális vizuális élmény érdekében, így a táncszínház mellett, ezúttal is a lehető legmodernebb technikai megoldásokra és lenyűgöző látványvilágra készülhet a közönség. A felejthetetlen koreográfiáról, ahogy mindig is, Péter Szabó Szilvia mellett a csapat másik oszlopos tagja Nagy Tamás és a Varidance társulat gondoskodik majd. 

„A legenda színháza, a bűvölet varázsa, a tánc csodája, a szépség bája, a tűz ragyogása: a NOX.” November 27-én, az Arénában. 

Jegyek az alábbi linken elérhetők: https://broadwayticket.jegy.hu/program/nox-a-fonix-legendaja-135022 

Fotó: presspresso

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell