RETRO RÁDIÓ

Alig tudta abbahagyni a sírást: Ezt mondta kiesése után a Sztárban Sztár versenyzője

Alig tudta abbahagyni a sírást: Ezt mondta kiesése után a Sztárban Sztár versenyzője
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2022. 02. 21. 18:10

Orsovai Reni maximális teljesítményt nyújtott, mindenki ledöbbent a stúdióban.

Vasárnap este ismét volt Sztárban Sztár!, ahol természetesen megint búcsút kellett venni egy versenyzőtől. Ez a valaki pedig Orsovai Reni lett, aki Lizzo bőrébe bújt a műsorban. 

Fotó: TV2

Nem nagyon akarták elhinni a stúdióban, hogy az énekesnő lett a kieső, Lékai-Kiss Ramóna is könnyekben tört ki, ahogy egyébként Orsovai sem nagyon tudott megbirkózni a kiesés tényével. Az énekesnő nem rejtette véka alá, hogy mennyire csalódott az eredmény miatt, még akkor is potyogtak a könnyei, amikor a Ripost-nak nyilatkozott.

„Nagyon csalódott és szomorú vagyok. Nyilván vannak csalódások a zenei világban és szubjektív vélemények is, így előfordulhat, hogy épp nem tetszik amit csináltam. Beleadtam mindent és maximálisan akartam teljesíteni. Nagyon jól érzetem magam és nagyon szerettem volna még benne lennie a műsorban: részt venni a felkészüléséken és a versenyben. Mindenesetre most, hogy kiestem, a Dallos Boginak szurkolok, szeretném, ha ő nyerné meg az idei Sztárban Sztárt” - mondta Reni, aki Zámbó Krisztiánnal együtt állt ott Tilla mellett az adás végén.

 

Fotó: Móricz István / Bors

Szavazás

Jogosan esett ki Orsovai Reni a Sztárban Sztárból?

    Igen, ő volt a leggyengébb
    2%
    Nem, mások rosszabbak voltak
    91%
    Nem érdekel a Sztárban Sztár
    7%
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.