RETRO RÁDIÓ

Fogynak a Bajnokok: drámai párbajon búcsúzott a csapattársuk

Fogynak a Bajnokok: drámai párbajon búcsúzott a csapattársuk
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 02. 26. 05:40

A két elvesztett végjáték után egyértelművé vált: ezúttal Bajnok fog távozni a műsorból.

Izgalmakból és könnyekből sem volt hiány az Exatlon All Star pénteki párbaján. Ezúttal két Bajnoknak kellett rajthoz állnia: Virág András automatikusan került a kiesés szélére, Zozo pedig a vállsérülése miatt nem futhatott, így Krisztiánnak nem kellett döntést hoznia,  Andris ellenfele Danny lett.

A csapat szinte egy emberként  szurkolt a párbajon Danny-nek, egyértelműen felerősödtek az Andris ellen irányuló korábbi érzelmek, ami nem könnyítette meg a harmadik párbaját vívó Bajnok dolgát. Andrisnak tehát hiába volt egy medálja, amit fel is használt, Danny 4:2-re nyert, így a karatebajnok búcsúzott.

Danny másodjára búcsúztatta Virág Andrist

 

Nem volt egy egyszerű párbaj számomra, és szerintem Andris számára sem. A saját évadunkban is futottunk már egymás ellen, ahol nagyon kicsin múlt, hogy ki megy haza, de végül Andris távozott. Most talán könnyebben tudtam nyerni, ezt mutatják a számok is, bár én belül nem így éltem meg. Andris egy nagyon jó és erős játékos, ráadásul a barátom. Méltó ellenfél volt, őszintén sajnálom, hogy így alakult a játék. Mindenképpen úgy gondolom, hogy a távozásával gyengült a csapatunk, de remélem, hogy így is össze tudjuk majd szedni magunkat és győzelemre tudjuk majd vinni a napokat– kezdte lapunknak Danny, aki úgy gondolja, Andris egy igazán őszinte oldalát mutatta meg a búcsú ceremónián.

„A csapatban talán az egyik olyan ember vagyok, aki a legközelebb állt hozzá. Nagyon sok őszinte beszélgetésünk volt a játék alatt, így megismerhettem egy másik oldaláról is. Én nagyon szeretem, mint embert, mint játékost. Az viszont látszott rajta, hogy a záró ceremónián nagyon őszinte volt a beszéde, amit hozzánk és a nézőkhöz intézett, így még nehezebb volt búcsúzni tőle.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.