Létrehozva: 2022.01.12.

Totál kiborult az Exatlon Kihívója – társai nem értik Mischinger Pétert

A Kihívók nem igazán értik Mischinger Péter kirohanását. Szerintük az első évad szereplői körül folyamatosak a problémák, amit meg kellene oldani.

Bomlani látszik a csapategység a Kihívóknál! Úgy tűnik, a kékeknél egyre több probléma jön elő: legutóbb Mischinger Péter akadt ki, aki nem kímélte a csapattársait.

A többiek csak kapkodják a fejüket, ugyanis szemmel láthatóan a legtöbb feszültséget az első évados Kihívók okozzák a csapatban.

Fotó: TV2

„Gondoltam, hogy lesz visszhangja az egykori konfliktusoknak. Peti részéről nem gondoltuk, hogy ránk zúdítja a sérelmeit, ráadásul nem a legjobb pillanatban. Nem teljesen értettem egyet vele. Biztosan volt benne igazság, de alapvetően szerintem mindannyian odafigyelünk rá, de közben mindenkinek megvannak a saját problémái is. Nem ezzel van a gond, inkább a tálalással” – kezdte lapunknak Pap Dorci, akivel a harmadik évad legjobb férfi versenyzője, Herczeg-Kis Bálint is egyet ért. A Kihívó abban reménykedik, hogy hamar túl lesznek a problémákon, és egy csapatként tudnak küzdeni a jövőben.

„Sajnos féltem attól, hogy sok konfliktus lesz, mert láttam, hogy az első két évad során elég sok konfliktus volt. Az elején azonban pozitív csalódásként ért, hogy nagy a békesség és tisztázódtak a régebbi sérelmek. Peti mondanivalóját nem éreztem teljesen jogosnak, de bízom benne, hogy ez egyszeri alkalom volt és túl tudja magát ezen tenni. A legrosszabb, hogy egy ilyen konfliktus kihat az egész csapatra. Szerintem ő sem tudja, hogy pontosan mi a gondja, csak kifogásokat keres, de jó lenne ha ez tisztázódna benne, és elsimulnának az ellentétek” – tette hozzá Bálint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell