RETRO RÁDIÓ

Kitálalt a 24 éves nehézbombázó: Ezért dobta Tóth Dávidot

Tuvic Aleksandra faképnél hagyta Dávidot
SZBD
Szerző
SZBD
Létrehozva2021. 12. 11. 05:40

Faképnél hagyta a 24 éves nehézbombázó Tóth Dávidot! Aleksandra elmondta, miért döntött így.

Tóth Dávidnak már az első pillanatban megakadt a szeme Tuvic Aleksandrán, aki vadító külsejével és csábos mosolyával azonnal levette a lábáról a Nagy Ő-t. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy szomorú vége lesz a megismerkedésüknek. Aleksandra mindvégig nyílt és őszinte volt Dáviddal, ha valami nem tetszett neki, nem köntörfalazott, keményen nekiment az olimpikonnak. Így tett azon a napon is, amikor félrehívta Dávidot, és közölte vele: nem szeretne tovább ismerkedni, haza akar menni!

„Nem azért mentem el, mert két új lány érkezett. Azért döntöttem úgy, hogy otthagyom a műsort, mert teljesen kiábrándultam Dávid viselkedéséből” – kezdte a Borsnak Aleksandra.

Tuvic Aleksandra faképnél hagyta Dávidot (Fotó: TV2)

„Határozatlan, maga sem tudta, mit akar. Egyszer az egyik lány állt közel a szívéhez, két perc múlva már más. Számomra nem ilyen egy ideális férfi. Én szeretem a talpraesett és határozott pasikat, ilyen ember mellett is tudom magamat elképzelni. Dávidot én reggelire megenném” – folytatta a 24 éves nehézbombázó, aki mint mondta, bár hab volt a tortán, de nem azon kapta fel a vizet, hogy Dávid új lányokat vitt a birtokra...

„Ha odaállt volna elénk és azt mondja, 'figyeljetek csajok, nem voltam bennetek biztos, kamuztatok össze-vissza a hazugságvizsgálón, ez a két lány nekem szimpatikus, így alakult, hozzuk ki belőle a legjobbat', de nem… Leül elénk, és rimánkodik, hogy ő amúgy nem is tudta, hogy így fog alakulni. Csalódás volt, hogy ez volt a reakciója.”

Aleksandra a történtek hatására egyre inkább azt érezte, nincs keresnivalója a műsorban, mégis vacillált, mielőtt meghozta a végső döntést.

„Már a napokban gyötrődtem rajta, hogy menjek-e vagy maradjak. Nyilván, ha már eljutottam eddig a műsorban, bennem volt, hogy maradnom kéne. Csak már nem tudtam azonosulni semmivel. A játékokban sem tudtam már odatenni magamat. Dáviddal nem alakult ki köztünk semmiféle vonzalom, semmi kötelék. Még csak baráti viszony se, mert a kommunikáció se volt igazán jó közöttünk” – mondta a fiatal szépség, aki félrehívta Dávidot és egész egyszerűen a szemébe mondta: vége!

„Elmondtam neki, hogy úgy gondolom, nem vagyunk egymásnak a nagy ő. Voltak, akik nagyon belehabarodtak, és nem akartam elvenni tőlük a helyet. Én már eldöntöttem, hogy nem akarok vele lenni. Minden jót kívántam neki azért, és ő sem marasztalt, megköszönte az őszinteségemet.”

Bárány Veronika is búcsúzott a műsorból

Miután Tuvic Aleksandra váratlanul faképnél hagyta Dávidot, következett a rózsaceremónia. A Nagy Ő-nek ismét döntenie kellett, kiknek ad rózsát, és kinek nem. Nos, Dávid végül Bárány Veronikát küldte haza.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.