Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.24.

Jolly csaja kipakolt: Ordibálástól hangos az otthonuk

Jolly párja nem arra utalt, hogy ő maga csak emelt hangon tud kommunikálni, inkább arra, hogy rengeteget veszekszenek, ami bizony komoly hangerővel és csörömpöléssel jár.

Szuperák Barbaráról azt már tudjuk, hogy alaphangon is meglehetősen hangos teremtés, amivel már a Farm VIP 2 első napján sikerült kissé feszültté tennie Bódi Sylvit. Most pedig az is kiderült, hogy Jolly asszonya még erre is képes rátenni jó néhány lapáttal.

Jolly barátnője ordibált kicsit a stúdióban is (Fotó: TV2)

A TV2 kalandreality-jének háttérműsorában Demcsák Zsuzsa jó érzékkel tette fel a kérdést a mulatós sztárnak és Szuperák Barbienak, hogy mennyire fajulnak el otthon a vitáik. Utóbbi meg is ragadta az alkalmat, hogy ordítva elárulja, náluk bizony kő kövön nem marad, ha összekapnak.

„A mi kapcsolatunkat egy szóval le lehet írni, olaszos. Nem veszekszünk sokat, de ha elkezdődik, akkor minden törik, ami kéznél van. Ez egy-két órán keresztül van, aztán jön a duzzogó szakasz” - magyarázta harsogva a mulatós sztár párja, akinek szavaira Jolly halk beleegyezéssel reagált.

A Farm VIP-ben egyelőre nagy az összhang a páros között, olyannyira, hogy az első éjszaka a csapattársak inkább a veszekedésüket hallgatták volna, mint azt, ahogy az ágy nyikorgott Jolly-ék alatt.

„Mindenképpen pihenni szeretnénk, de aztán, hogy mi fog történni az éjszaka további pillanatában, azt nem lehet tudni. Mi egyébként szeretünk romantikázni, nyilván most nem az a környezet, de mi, hogy ha együtt vagyunk, akkor mindenre képesek vagyunk és alkalmazkodunk a helyzethez, a környezethez, és ennél csak jobban szeretjük egymást. És hát az unokáknak lesz mit mesélni!” – mondta el a kamerák előtt sokat sejtetően Barbara.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor