Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.12.

„A szórakoztatás a kedvencem” – megdöbbentő dolgot tett a TV2 sztárja

Egy biztos, Harmat Chris a Ninja Warrior Hungary idei évadának egyik legszórakoztatóbb figurája. Mutatjuk, hogy miért!

Harmat Chris az egyik legemlékezetesebb figurája a Ninja Warrior idei évadának! A versenyző már kétszer szerepelt a svájci, ötször pedig a német Ninja Warriorban, ami komoly rutint jelenthet neki, biztos tudást viszont nem, mert évről évre és országról országra változik a pálya.

Chris a magyar nézőknek sem okozott csalódást, ugyanis elképesztő lazasággal, farmernadrágban állt rajthoz, mintha csak az utcáról sétált volna be. Ám ha ez még nem lett volna elég, a ninja-jelölt a selejtezőben az ötödik akadályról, a nagy fal előtt szaltóval ugrott le, amitől Rami, Tilla és Szujó Zoli szája is tátva maradt.

Fotó: TV2

„A heti pálya nagyon tetszik, még sosem láttam olyat, hogy két akadálynál is ki lehet választani, hogy melyik oldalon megy az ember. Igyekszem majd energiát spórolni, de kell hozzá szerencse is” – kezdte Chris, aki bár a pénteki heti döntőbe simán bejutott, a csütörtöki napi döntőt nem úszta meg szárazon, mert akkora lendülettel ment, hogy végül a medencében kötött ki a pokoli torony előtt.

„A napi döntőben nem sikerült gombot nyomni, mert kicsit elhülyéskedtem a dolgot. A Ninja Warriorban két célom van, az egyik, hogy megmásszam a Midoryamát, a másik, hogy szórakoztassam a nézőket, mert a szórakoztatás az egyik kedvencem. Mindig is én voltam a társaság központja, már ovis koromban is” – tette hozzá a ninja-jelölt.

Fotó: TV2

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor