RETRO RÁDIÓ

A Dal 2022: Több száz produkcióval kezdődik a zsűrizés

a dal
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 11. 24. 13:30

Továbbra is töretlen A Dal népszerűsége: mintegy félezer magyar előadóművész és zenekar küldte be zenei anyagát a Duna Televízió nagyszabású showműsorára.

A tavalyit is túlszárnyalta a jelentkezők száma Magyarország egyetlen dalversenyére. A járványhelyzet ellenére idén összesen 455 pályázat érkezett, amelyek közül egy 2022-ben „Az Év Dala” lesz. Joggal töretlen a lelkesedés a zenészek körében A Dal iránt, hiszen a Duna Televízió nagy múltú dalválasztó műsora egyedülálló lehetőségeket kínál.

Indul A Dal 2022 (Fotó: MTVA)

A győztes egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben is részesül, emellett az előadó vagy zenekar tízmillió forintot kap a produkció fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt is elkészíthet. A döntőbe jutott, legjobb nyolc dal minden előadója zenei pályájára fordítható nyereménnyel lehet gazdagabb. A fődíj mellett ezúttal is odaítélik majd a legjobb dalszövegért járó elismerést, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

A DAL 2022 nemcsak a versenyzőknek tartogat izgalmakat, hiszen az új évadban a műsornak otthont adó Duna Televízió több újdonsággal is várja a nézőket: a négy előválogatóban bemutatkozó 40 dal minden adásban élőben hangozhat el, az akusztikus feldolgozások mellett szimfonikus változatban lesznek hallhatók a döntőben, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.