Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.06.

Kiderült, melyik magyar film képviseli Magyarországot az Oscaron

Az alkotás külföldi fesztiválokon már több díjat is elnyert, mi több: neves színészek játszanak benne.

Szerző ripost

Döntött az Oscar©-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter POST MORTEM című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar© versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.

A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók. A POST MORTEM a hazai mozikban október 28-tól lesz látható.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 94. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2021. január 1. – 2021. december 31. között mutatnak be az adott országban.

Post Mortem

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba, Kálmán András és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Deák Kristóf filmrendező és Novák Emil operatőr vett részt. A héttagú bizottság mintegy 20 idei magyar mozifilm közül választotta ki a Post Mortem-et.

A Bergendy Péter rendezésében készült horrorfilm világpremierje tavaly ősszel volt a varsói nemzetközi filmfesztiválon, azóta 26 fesztiválra hívták meg, köztük a világ legnagyobb presztízsű horrorfilm seregszemléire, a spanyolországi Sitges-be és a londoni FrightFest-re.

Post Mortem – Hámori Gabriella, Klem Viktor

A Nemzeti Filmintézet a Post Mortem külföldi forgalmazási jogait francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci, szlovák forgalmazóknak értékesítette Európában. Dél-Koreára, Délkelet-Ázsiára – köztük Vietnámra, Indonéziára, Hongkongra, Malajziára –, Indiára, a latin-amerikai országokra, az Egyesült Államokra és Kanadára is megvásárolták helyi forgalmazók, ennek köszönhetően világszerte látható lesz a magyar horrorfilm.

Az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása után, 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk.

A magyar filmekben ritka digitális látványelemeket is felhasználó Post Mortem 524 snittjében van számítógépes trükk, melyek Benyó Zoltán VFX supervisor vezetésével 10 hónapig készültek. Hámori Dániel maszkmester a forgatás előtt fél évvel kezdte el a szereplők speciális maszkjait megalkotni. A forgatás során minden főszereplőnek volt kaszkadőr dublőre, ők végezték Kósa László kaszkadőrszakértő irányításával a veszélyes jeleneteket. A Post Mortem kaszkadőrei olyan amerikai sorozatokban és filmekben is dolgoztak, mint a Trónok harca vagy a Bosszúállók: Ultron kora.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült mozifilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina, mellettük Schell Judit, Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, a Kossuth-díjas Ladányi Andrea és Reviczky Gábor látható.

A hazai moziközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 28-tól láthatja a Post Mortem-et, mely a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás és Köves Ábel.

A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek.

A jelöltek listáját 2022. február 8-án hozzák nyilvánosságra és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 27-én kerül majd sor Los Angeles-ben.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor