Létrehozva: 2021.10.29.

A legendás magyar színésznő és családja a Covid óta együtt tölti a vasárnapokat

Görög gyökereiről, a gyermekkoráról és Trokán Péterrel való házasságáról is beszélt Papadimitriu Athina a Hír TV Magánterület című műsorában, amelynek legújabb adása vasárnap 19:00 órakor kerül adásba.

A Covid alatt interneten keresztül tartotta a kapcsolatot lányaival és unokájával Papadimitriu Athina, akit mindez arra sarkallt, hogy új szokást vezessenek be: lányaival, unokájával és volt férjével, Trokán Péterrel minden vasárnap közösen ebédelnek.

Papadimitriu Athina őszintén vallott az életéről (Fotó: MTVA)

Athina elmondta, idősebb lányai édesapjával mindig is jóban voltak, ám hozzátette, ez kizárólag Trokán érdeme. „Nekem könnyű volt jónak lenni, hiszen annak idején én jöttem el. A Péternél jobb apa, jobb férj, jobb társ nem létezik. Nekem egyszer csak jött egy gőz és történt, ami történt. De ennek is van oka” – fogalmazott Athina, aki később elmesélte azt is, utólag hogyan látja a dolgokat.

Sokat beszélt arról is, hogy a barátai szerint ő egy görög asszony magyar szívvel, akinek rendkívül fontosak a gyökerei, éppen ezért nem csak lányait, hanem unokáját is tanítja görögül. Emellett, ahogy a görög kultúrában, számára is rendkívül fontos a természet-közeliség, igazán ott érzi csak jól magát.

„Amikor gyerekek voltunk, a hűvösvölgyi nagyrétre jártunk hétvégente a szüleimmel. Én olyankor azt éreztem, hogy húz le a föld és nem érdekelt, hogy ki van ott, hanyatt dobtam magam és ott feküdtem percekig, kezem-lábam kinyújtva. Nagyon jól éreztem magam, és már akkor egységet éreztem saját magam és a föld között” – fogalmazott a művésznő.

A Magánterület stábját elkalauzolta a Nemzeti Lovasszínház egyik edzésére is, de kiderült az is, miért jár Athina a Benczúr utcába egy 101 éves nénihez. Szóba került még szeretet, nőiség és sok minden más is, amelyet a Magánterület vasárnap este 19:00 órakor kezdődő legújabb adásában láthatnak a nézők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető