RETRO RÁDIÓ

Izgalmas műsorokkal várja a nézőket a Duna Televízió

Al Pacino 1975-ben a Kánikulai délutánban (fotó: MTVA)
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 11. 22:30

A Duna Televízió vasárnaponként a bűnügyi filmek legjavát kínálja. Érdemes lesz a csatornára kapcsolni hétvégén!

A Duna Televízió vasárnaponként a bűnügyi filmek legjavát kínálja. A csatorna Zsaruk és zsiványok – A bűnügyi filmek sztárjai tematikus válogatásában az 1960-as–80-as évek klasszikusai szerepelnek. Május 16-án 21.15-től az Oscar-díjas Kánikulai délután lesz látható, Al Pacinóval a főszerepben.

A filmtörténet meghatározó színészegyéniségét a filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. A fordulatokkal teli drámát az amerikai filmművészet klasszikusai között tartják számon. A háromszoros BAFTA-díjas alkotás megtörtént esemény alapján készült, egy magazinban megjelent újságcikk ihlette: három férfi ki akarta rabolni az egyik brooklyni bankfiókot.

Al Pacino 1975-ben a Kánikulai délutánban (Fotó: MTVA)

Sonny és két társa azt tervezték, hogy egyszerűen és gyorsan túl lesznek a rabláson, ám semmi nem a terv szerint alakul. A trió egyik tagja rögtön az elején visszalép. Az időzítésbe hiba csúszik, a pénzszállítók megelőzték a botcsinálta bandát, így alig maradt valami a kasszában. A rendőrség körülveszi az épületet. A gyorsnak ígérkező, könnyű pénzszerzésből pedig egy szempillantás alatt túszdráma lesz. És persze a titkos banki „tranzakcióról” a tudósítás sem maradhat el. Hamarosan a média képviselői is megjelennek.

Sidney Lumet mesteri rendezése kihagyhatatlan filmes csemege a krimikedvelőknek. A Duna Televízió válogatása a műfaj remekeit vonultatja fel, amelyek garantált kikapcsolódást ígérnek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.