Létrehozva: 2021.04.28.

Kis Grófo vallomása: Tele vagyok boldogsággal

A Bulibáró végre találkozhatott olyan emberekkel, akiket hónapok óta nem látott a koronavírus miatt.

Szerző Doris

Madarat lehetne fogatni Kis Grófóval, aki vitathatatlanul nagyon nehéz időszakon ment keresztül, de már látja a fényt az alagút végén.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a Bulibáró tavaly decemberben veszítette el imádott édesapját, aki nem élte túl a koronavírus fertőzést. Az énekes többször is hangoztatta, hogy a színpad, a közönség szórakoztatása jelentené neki a legnagyobb vigaszt a feldolgozhatatlan tragédiára, de a pandémia miatt erre egyelőre várnia kell. Az viszont hatalmas boldogsággal töltötte el, hogy hétfőn leforgatta a legújabb slágeréhez tartozó videoklippet, ami néhány hét múlva meg is jelenik!

„Tele vagyok boldogsággal! Már csak azért is, mert találkoztam olyan barátommal, akit hónapok óta nem láttam, például a szervezőmmel. A dalról annyit érdemes tudni, hogy egy bulizós, ritmusos, igazi slágergyanús nóta, aminek a témája a szerelem. Hiszen tulajdonképpen a világon mindent a szerelem mozgat” – mesélte a Ripost-nak Kis Grófo, aki épp egy teraszon ebédelt, amikor megkerestük telefonon.

Csak egy salátát rendelt, és nem véletlenül. Nagyon bízik ugyanis abban, hogy hamarosan újra színpadra állhat, amihez elengedhetetlen a jó megjelenés.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell