RETRO RÁDIÓ

Most jött a hír, aminek biztos nem örülnek a magyar fesztiválrajongók

Most jött a hír, aminek biztos nem örülnek a magyar fesztiválrajongók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 18. 12:40

Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, ami a hazai eseményekre is hatással van.

A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

Fotó: VOLT Fesztivál

“A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató.

“A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A szervezők azt is elárulták, hogy természetesen mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek.

“Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza” – tették hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.