RETRO RÁDIÓ

„Örültünk Ákos kiesésének!” – Meglepő kijelentés az Exatlonban

A Kihívók örülnek Szarka Ákos távozásának
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 09. 13:45

Az Exatlon Hungary Kihívói elárulták, mit szólnak Szarka Ákos kieséséhez. Meglepő válaszokat adtak.

Szarka Ákos kiesése nagy port kavart a Bajnokoknál és a Kihívóknál egyaránt! A kékek szerint hatalmas veszteség érte a piros csapatot, hiszen Ákos mindvégig remekül taktikázott, igazi vezéregyéniség volt. Nem csoda hát, hogy a Kihívók örülnek a távozásának, hiszen szerintük így gyengébbek lettek a Bajnokok.

A Kihívók örülnek Szarka Ákos távozásának
Fotó: TV2

„Ákos nagyon jó taktikus volt, így kicsit örültem, hogy távozott a Bajnokoktól, előnyünkre válhat a későbbiekben. Nagyon sok ügyességi és pályaelemről hasznos meglátásai voltak, illetve mentálisan is tréningelte a csapatot. Másrészt sajnáltam, mert nagyon kedves embernek gondoltam, de az Exatlonban sajnos nem az emberi oldal a döntő” – kezdte lapunknak Dóri, akivel csapattársa Viktor is egyetértett. Szerinte Ákos kiesése biztosan meggyengíti valamennyire a Bajnokokat, hiszen egy igazi vezéregyéniség volt.

„Ákosról az volt a benyomásunk, hogy nagyon nagy vezéregyéniség. Sokszor ő volt az, aki megfigyelte az ügyességi feladatokat, és elméletben próbálta átadni a helyes technikát a Bajnokoknak. Nagy taktikusnak tartottuk őt, illetve ő volt az „apa” a csapatban, Franciska pedig az „anya”, hiszen mindketten nagyon erős személyiségek, játékosok. Kicsit örültünk is Ákos kiesésének, mert az ő elvesztésével nagy valószínűséggel gyengül majd a csapat. Nem lesz senki, aki apaként összefogja majd a csapatot – árulta el Viktor.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.