Létrehozva: 2021.03.06.

A Dal 2021: kialakult a döntős mezőny, ők jutottak tovább a fináléba!

Szombat este tíz produkciót láthattak a nézők A Dal 2021 második elődöntőjében. Közülük csak négyen juthattak be a március 13-i döntőbe.

Szombaton este A Dal 2021 első elődöntőjében tíz produkciót hallhattak és láthattak a nézők, de nem az eddig megszokott formában. A versenydalokat ugyanis áthangszerelve, akusztikusan adták elő a versenyzők.

A Dal 2021 szombat esti adásában kiderült, kik kerülnek a döntőbe.
Fotó: MTVA

A zsűri pontjai alapján az első három helyen álló produkció került automatikusan a jövő heti, március 13-i döntőbe, a negyedik továbbjutóra pedig a nézők voksoltak.

A tíz fellépő közül a zsűri szavazatai alapján automatikusan továbbjutott három versenyző: a Swing Á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos, Süle Zsolt és Radics Gigi!

A nézők szavazatai alapján Andelic Jonathan jutott tovább.

Így kialakult a döntős mezőny, hiszen múlt héten, az első elődöntő végén kiderült, hogy BariLaci, Katona Petra, a Kaukázus és Mudfried is bejutottak a jövő szombati fináléba.

A Duna Televízió műsora a hazai könnyűzenei kultúra gyarapítása mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a dalokon keresztül összekösse a közönséget, összehozza a generációkat.

A showműsorba visszatérő fellépőként érkezett a tavalyi év Petőfi Zenei Díj Életműdíjasa, Charlie. A Liszt Ferenc-díjas énekes közös produkciót adott elő Király Lindával, a Játszom, ahogyan lélegzem című örökzöld slágert.

A duó útjai már több mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztak, együttműködésük hidat képez a generációk között. Minden alkalmat különlegesnek élnek meg, amikor a színpadon lehetnek, hiszen, ahogy Charlie fogalmazott: A zene a legnagyobb dolog a világon.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese