tóth gabi
Megérkezett a The Sign új albumának előfutára- ettől mindenki jobb kedvre derül!
A miskolci garázsbandából A Dal színpadáig menetelő, többszörösen díjnyertes zenekar, a The Sign vadonatúj dallal csal mosolyt az arcunkra. A fiúk egy igazi feel good trackkel jelentkeztek, ami olyan, mint maga az együttes: bájos, ugyanakkor vagány és elképesztően szerethető.
„Az „Ez a perc” számomra egy nagyon fontos dal, de nem csak azért, mert a tavasszal debütáló második nagylemezünk előfutára, hanem azért is, mert mindig, minden esetben aktuális. A dal tulajdonképpen azt üzeni, hogy „Ébresztő! Ez a perc most, ez az élet!”. Ideje, hogy vegyünk egy mély levegőt és úgy örüljünk minden egyes pillanatnak, mint amikor gyerekek voltunk, szálljunk ki a mókuskerékből és lássuk másként a minket körülvevő világot”- fejtette ki az énekes, Czinke Máté.
A miskolci ötös ezen is túlmegy, hiszen egy másik társadalmi problémára is rávilágít. „Én offline társat kérek, Hagyjuk a jelbeszédet”- hangzik el.
„Felszínesek lettünk, erre pedig a járvány csak még inkább ráerősített. Újra meg kell tanulnunk minőségi időt tölteni egymással, amikor csak a másikra figyelünk és teljesen azonosulni tudunk egymással”- részletezi a frontember.
Az „Ez a perc” egy vérbeli energiabomba, csupa vidámság, jókedv és szeretet. Nem volt kérdés tehát, hogy milyen klip forogjon a feel good szerzeményhez.
„Nem volt szükség sok instrukcióra vagy színészi tehetségre, mivel a zenekarra alapvetően jellemzőek ezek tulajdonságok, főleg ha egyszerre mind egy helyen vagyunk. Ezért egyszerűen hagytuk, hogy a dal működjön rajtunk keresztül”- mondta Máté.
Az „Oldszkúl”, valamint a „Mese a nagykönyvből” után ez a harmadik dal, amit a zenekar megvillant a hamarosan érkező, második stúdióalbumukról. A „Mi fedeztük fel Amerikát” korongon egy vadonatúj arcát mutatja a The Sign, ugyanakkor a rájuk jellemző szövegvilágot és zeneiséget megőrizte.
A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. Egy hobbi garázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat, profin zenélnek, megnyerték a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét, a Szikra-díjat, és rendszeresen megfordulnak a klubok és fesztiválok színpadain. Turnéztak már a Margaret Island-del és a Honeybeast-tel is. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget.