RETRO RÁDIÓ

Kiderült: ők A Dal 2021 zsűritagjai!

Kiderült: ők A Dal 2021 zsűritagjai!
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 01. 15. 13:30

A közmédia által évről évre megrendezett sikerműsorban idén is nagy múltú ítészek döntenek arról, hogy kié lesz az év legjobb dala.

Vincze Lillával, Nagy Feróval, Mező Misivel és Ferenczy Györggyel folytatódik A Dal 2021! A zsűri összetétele is garancia arra, hogy egy felejthetetlen élő show-nak lehessünk szem- és fültanúi, amelyben együtt keressük az ország legjobb idei magyar slágerét.

Az élő adásokat január 30-tól szombat esténként, 19.35-től hét héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión.

Fotó: MTVA

A jubileumi évadban újdonság, hogy 40 produkciót láthatnak a nézők, amelyek részt vesznek az online Akusztik Dalversenyben is. A négy előválogatót két elődöntő követi. A fináléba 8 versenyző jut, mindkét elődöntőből 4-4 produkció. A március 13-ai döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott 4 produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő szavazataik alapján kerül kihirdetésre a végső győztes.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj „Év dala” elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.