tóth gabi
Az énekesnő a SportVerda forgatásán mutatta meg, mit tud a volán mögött.
A csinos énekesnő nagyon örült, hogy megkereste Tordai István a SportVerda műsorvezetője. Már 17 éves kora óta vezet, néha kicsit száguldozik is a megengedett sebességhatárokon belül, de elektromos autót még sohasem próbált, és a hatalmas terepjáró vezetése sem volt mindennapi számára.
„Gyerekkorom óta szerelmes vagyok az autókba, amit sokan nem gondolnak rólam. Örültem, hogy kipróbálhattam egy elektromos autót is a felvétel során. Furcsa volt számomra, hogy automata váltós volt, ami nehézséget is okozott. Hiába, hogy volt már ilyen jellegű járművem, de nem szerettem, mert a vezetés élménye ezáltal kimarad. A forgatás során nehéz volt megszokni, hiszen a bal lábamat gyakorlatilag nem kell használni, és néhányszor erőteljesen bele is léptem a fékbe, amikor váltani szerettem volna. Mintha kuplungba tapostam volna, kinyomtam teljes erőből, bal lábbal, ennek következtében nagyot fékeztünk, és megijedtünk mindketten. Ennek ellenére nagyon jó hangulatú és örök élményekkel gazdagodott forgatás volt, fantasztikus a műsor, aranyosak voltak István viccei, nagyon jól éreztem magam” – mondta Singh Viki. Hasonlóan vélekedett a forgatásról Tordai István is.
„Viki menet közben kuplungolni szeretett volna, de mivel olyan pedál elektromos autóban nincs, ezért ösztönösen beletaposott a fékbe, és ha nem vagyunk bekötve, lefejeltük volna a szélvédőt” – fogalmazott.