Létrehozva: 2020.11.10.

Ajjaj, gyógykezelésre szorul a Dancing with the Stars versenyzője

Istenes László kínzó fájdalmakkal lépett színpadra szombaton a Dancing with the Stars ötödik élő show-jában. Bár egy speciális, derékkímélő koreográfiát kapott, így is rettegett. Ez persze nem meglepő, izomgyulladással kellett színpadra állnia. Többen nem is értették, miért nem adja fel a versenyt...

Komoly kényszerhelyzetbe került múlt héten Istenes László, hiszen a Dancing with the Stars szabályzata nem ismeri a baleset fogalmát, azaz, ha valaki megsérül a verseny közben és nem lép színpadra, fel kell adnia a versenyt.

Fotó: Máté Krisztián

A Mokka műsorvezetőjét viszont nem ilyen fából faragták! Fogát összeszorítva táncolta végig a koreográfiát, amire végül 34 pontot kapott, és továbbjutott a következő élő show-ba. Igen ám, de a történet itt nem ért véget! Bár el kell kezdenie a felkészülést a következő adásra, László még néhány napig gyógykezelésre szorul!

„Gyulladáscsökkentőt szedek folyamatosan, valamint gyulladáscsökkentő tapaszt használok a derekamra. Az orvosi diagnózis egyébként túlterhelésből adódó izomgyulladás, izomhúzódás, amit az orvosok szerint is nagyon komolyan kell venni. A múlt héten négy gyulladáscsökkentő infúziót is kaptam, hogy színpadra tudjak állni vasárnap, de az élő show előtt még nem sok pénzt tettem volna magamra egy fogadóirodában. Már csak azért sem, mert mindössze két óránk volt felkészülni” – kezdte a Ripost-nak Istenes, aki nem tagadja, nagyon félt attól, hogy nem tudja végigcsinálni a táncot.

Fotó: Máté Krisztián

Mint mondja, nemcsak fizikailag, de lelkileg is roppant megterhelő volt számára ez az időszak. Táncpartnerének, Czina Boglárkának ugyanis néhány hete pozitív lett a koronavírus-tesztje, és csak most tudott visszatérni a show-ba. László úgy érezte, nem teheti meg vele, hogy feladja a versenyt!

„Bogi úgy vágyott a visszatérésre! Éreztem, nem törhetem össze őt lelkileg azzal, hogy pont most adom fel. Bár végig voltak fájdalmaim tánc közben, sőt, az utolsó emelésnél belül fel is szisszentem, tudtam, küzdenem kell mint egy oroszlán. Őszintén szólva nem is annyira a továbbjutás érdekelt, inkább az, hogy sikerüljön végigcsinálni a koreográfiát. Annak persze nagyon örülök, hogy végül menetelünk tovább” – összegezte Istenes, aki ezen a héten is igyekszik kihozni magából a maximumot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell