RETRO RÁDIÓ

Koronavírus-járvány: Ebben bízik Dobó Kata – Videó

Koronavírus-járvány: Ebben bízik Dobó Kata – Videó
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 10. 03. 17:50

Szigorú óvintézkedések mellett forgatják az El a kezekkel a Papámtól! című családi filmet, ami Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes mostoha című regényéből születik. A Nemzeti Filmalap támogatásával készülő produkció rendezője nem más, mint Dobó Kata, aki a Ripost-nak beszélt őszintén a kihívásról és a járványhelyzetről.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt maszkban jelentek meg a színészek az El a kezekkel a Papámtól! forgatásán, amire a Ripost is meghívást kapott. Dobó Kata, a film rendezője lapunknak elárulta, hogy nagy álma vált valóra azzal, hogy a színészet mellett rendezőként is kipróbálhatja magát, és nagyon reméli, hogy a pandémia miatt nem kell újra leállniuk a munkával.

Fotó: Markovics Gábor

„Minden szükséges óvintézkedést megteszünk annak érdekében, hogy a járványhelyzet ellenére meg tudjuk csinálni a filmet. Az előkészületek során egyszer már le kellett állnunk két és fél hónapra, bízom benne, hogy erre most nem kerül sor” – kezdte a Ripost-nak Kata, aki biztos benne, hogy pont a legjobbkor jött az életében az, hogy rendezőként is kipróbálhatta magát.

Fotó: Markovics Gábor

„Abszolút egy álmom vált ezzel valóra, és úgy érzem, pont a legjobbkor adódott ez a lehetőség az életemben. Azt vallom, hogy az embernek mindig keresnie kell az új kihívásokat, ki kell lépni a komfortzónánkból, nem belekényelmesedni egy adott szituációba” – árulta el.

Katára pillantva egyébként mindenki egy törékeny, érzékeny nőt lát, ezért felmerült bennünk a kérdés, vajon ő a rendezés során vagy akár a magánéletben mennyire szereti, ha nála van az irányítás és kontroll alatt tarthatja a dolgokat.

„Én azt vallom, ha már a film előkészítésekor mindent jól összeállítunk, akkor flottul megy majd a munka a forgatáson. Persze mindig akadnak nem várt események, de ott van egy teljes csapat, hogy ezeket a helyzeteket megoldja. Természetesen a végső döntés az enyém, de összességében szeretem, ha jó hangulatban telik a munka„ – nyilatkozta lapunknak a sokoldalú színésznő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.