5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hoppá, új műsorvezetők debütálnak a SzerencseSzombatban

Hoppá, új műsorvezetők debütálnak a SzerencseSzombatban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 19. 16:45

Nyár végétől megújult csapattal látható a közkedvelt műsor.

Lola idén áprilisban csatlakozott a SzerencseSzombat gárdájához, akkor még mint beugró, augusztus végétől azonban a fiatal énekes-műsorvezető már állandó helyet kap hazánk legnépszerűbb lottóshowjának csapatában Harsányi Levente és a visszatérő Mák Kata mellett. A megszokott arcokhoz újabb tapasztalt műsorvezető csatlakozik, hiszen augusztus 22-től A Dal című műsorból is ismert énekessel, Fehérvári Gábor Alfréddal, azaz Freddie-vel egészül ki a stáb. Augusztus 23-tól pedig érdemes figyelemmel kísérni a Hatoslottó sorsolását is, hiszen a nyerőszámokat ezentúl Király-Virág Anita és Czeisz Juliette mellett Galán Géza és Pártos Viktor húzza majd.

Az új csapattagok érkezése egyben azt is jelenti, hogy több éves műsorvezetést követően búcsúzik három jelenlegi házigazda: Kiss Orsolya, Kovács Áron és Marczali László.

Fotó: MTVA

„Megtiszteltetés számomra, hogy immár a SzerencseSzombat házigazdájaként is üdvözölhetem a Duna Televízió nézőit, akik láthattak már többek között A Dalban, illetve a közmédia délelőtti magazinjában a Család-barátban is. Örömömre szolgál, hogy a csapat tagja lehetek, és miután minden kihívást nagyon szeretek, izgatottan várom a kezdést. A műsor mára több százezer néző szombat esti szórakozásának részévé vált, sokan közülük minden héten követik a sorsolásokat – így műsorvezető társaimmal szinte beköltözünk az otthonaikba” – mondta Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

„Csupán néhány hónapig voltam távol a műsortól, de nagyon boldog vagyok, hogy újra csatlakozhattam a csapathoz, hiányoztak a többiek. Izgatottan várom az új műsorvezetőkkel való közös munkát, de biztos vagyok abban, hogy gyorsan megtaláljuk a közös hangot, hiszen Lolát és Freddiet is hosszú ideje ismerem” - nyilatkozta Mák Kata.

A SzerencseSzombat mind a fiatal, mind az idősebb korosztály körében nagy népszerűségnek örvend. A műsor januári megújulása óta az átlagos nézettség 20%-kal meghaladta a 2019-es adatokat, az 50 év feletti tévénézők számára pedig továbbra is rendre az Ötöslottó számhúzás az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó műsorrész szombat este az összes elérhető televíziós műsort figyelembe véve. A SzerencseSzombat részeként zajló Luxor sorsolásának nézettsége is szinte megduplázódott, amelyhez nagyban hozzájárul a show új elemeként bevezetett beszélgetős blokk. Az adatok azt mutatják, hogy a tavalyi év azonos időszakaihoz viszonyítva nem egyszer 80-110%-kal több néző követi figyelemmel a játék sorsolását.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.