RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mire költi a nyereményét A Piramis játékosa

Kiderült, mire költi a nyereményét A Piramis játékosa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 05. 08:00

Vivien édesanyjával érkezett a stúdióba, hogy életük egyik legnagyobb élményében legyen részük.

Vivien édesanyjával, Verával ment A Piramisba játszani. A 22 éves lány bevallása szerint hihetetlen élményekkel gazdagodtak, ráadásul közel hárommillió forinttal térhettek haza. Igaz, ha egy kicsit bátrabban játszanak, akár hétmillió forint is üthette volna a markukat.

Fotó: A Piramis / TV2

„A játék csak megerősítette a kapcsolatunkat anyukámmal, számunkra nem feltétlenül a pénz számított, inkább az élmény! Ha még egy forintot sem nyertünk volna, akkor is boldogan távoztunk volna. Nyilván a nyereménynek is örülünk, és bár jó lett volna elvinni a hétmilliót, nem vagyunk csalódottak” – kezdte a Ripost-nak Vivien, aki azt is elárulta, mihez kezdenek a közel három millió forinttal.

„Egy részét az életem elindítására fordítjuk: szeretném megcsinálni a jogosítványomat, és venni majd egy kisautót. Illetve a két testvéremmel és anyukámmal külföldre utaznánk, ha vége lesz a járványnak. Szóba jött Toszkána, de Párizs is a bakancslistánkon szerepel. Ezzel a húgom álmát is valóra tudnánk váltani” – árulta el a játékos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.