RETRO RÁDIÓ

Drámai pillanatok, búcsúzott az Exatlon két sztárja

Drámai pillanatok, búcsúzott az Exatlon két sztárja
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 27. 08:00

A tét óriási volt, hiszen aki nyert, bejutott a legjobb három versenyző közé.

Kedd este a párbajokkal folytatódott az Exatlon Hungary! A tét óriási volt, hiszen aki nyert, utolsóként juthatott be a TOP3 versenyző közé, azonban két játékosnak ezúttal is búcsúznia kellett.

A lányok közül Pap Dorci és Derzsi Viki küzdött a bennmaradásért, a fiúknál pedig Tóth Dávid és Böjte Dave állt rajthoz.

Fotó: TV2

Ezúttal a párbajok felépítése is más volt, mint az eddig megszokottak. A versenyzők maguk választhattak eszközt az ügyességi feladathoz, és minden párbaj két nyert pontig ment. A versenyzőknek egy nyert ponthoz három győztes futamot kellett teljesíteniük, ezután pedig ügyességi feladatot cseréltek.

A lányok voltak talán a legnehezebb helyzetben, hiszen Viki és Dorci nagyon jó barátságban vannak. A kezdeti bizonytalanság és a szoros állás után, végül Dorci nyert két kör után. A fiúknál az első kört Dave, a másodikat pedig Dávid nyerte meg, a mindent eldöntő, harmadik kör végén pedig a Kihívó örülhetett. Így végül Pap Dorci és Böjte Dave jutott be a legjobb három közé.

Szerdán a Hármak viadalával folytatódik a verseny, és kiderül, ki az a lány és fiú, aki már biztosan ott van az Exatlon döntőjében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.