Marics Peti
Új műsorvezetővel forog április 25-től a SzerencseSzombat, hétvégente így egy ideig Kiss Orsolya – Kisó, Harsányi Levente és Kovács Áron mellett az M2 Petőfi TV műsorvezetője, Lola felel majd a szombat esti hangulatért. Mák Kata helyettesítésére olyan tapasztalattal rendelkező műsorvezetőt kerestek a készítők, akinek személyisége illik a SzerencseSzombat stílusához, akitől nem áll távol a zenei tartalom sem és vezetett már élő műsort, Lola tehát tökéletes választásnak bizonyult.
Lola már 10 éves korában lehetőséget kapott egy gyerekműsor vezetésére, énekes karrierje mellett azóta kacérkodik ezzel a szakmával.
Az M2 Petőfi TV műsorvezetője énekesi pályafutása mellett A Dal Kulisszát is vezeti már több éve, április 25-től pedig a Duna Televízión találkozhatunk vele a hazai lottóshowban. Lola Mák Katát helyettesíti április végétől, akinek hamarosan megszületik második gyermeke, így egy időre az anyaság tölti ki mindennapjait.
Lola életében a szerencse mindig is kiemelt szerepet játszott, szerinte mindenhez kell belőle egy kicsi. Saját magát is szerencsésnek érzi, régebben nagymamájával közös programjuk a lottózás volt, majd a sorsolás követése. Nagyobb összeget ugyan sosem nyertek, Lola szerint azonban nem is ez a lottó lényege, a kis összegű nyereményeket is örömmel fogadták, hiszen a játék élményéért játszottak.
„Az élet ugyan hosszú évekig másfelé sodort, a műsorvezetés ugyanolyan örömmel tölt el, mint az éneklés, így nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen színvonalas műsort vezethetek. Levivel és Áronnal is ismerjük már egymást, így nem lesz nehéz az összeszokás, de az első adás alkalmával azért biztosan izgulni fogok picit” – mondta Lola.
Lola jelenleg nem csupán a műsorvezetés terén újít, hiszen a járvány alatti időszakban szobakoncertet is adott már, az M2 Petőfi TV műsorvezetőjeként skype interjúkat is készít, sőt bepillantást engedett követőinek digitális énekórájába is.