RETRO RÁDIÓ

Húsvét a Dankó Rádióban: régi népszokások határon innen és túl!

Húsvét a Dankó Rádióban: régi népszokások határon innen és túl!
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 04. 09. 11:30

Különleges húsvét lesz az idei, hiszen a szokásos közös ünneplés, összejövetelek, locsolkodás helyett ebben az évben az ünnep a kialakult helyzetre tekintettel a távolságról is szólni fog: akár országon belül, akár országhatárokon túl, vagy csak a falu másik oldalán.

A Dankó Rádió még inkább igyekszik közelebb hozni a hallgatókat lélekben egymáshoz, hogy senki se érezze magát egyedül a húsvéti időszakban.

Így a Tudod-e még az én nótám-ban vasárnap és hétfőn régi húsvéti népszokásokról beszélget Popovics László a hallgatókkal, azaz a régi húsvétokat idézik fel közösen: ha ugyan ebben az évben nem is lehetünk együtt, gondoljunk egymásra és emlékezzünk az elmúlt évek ünnepeire.

Fotó: MTVA

Szintén a húsvéti népszokásoké lesz a főszerep a legendás Jó ebédhez szól a nóta című déli műsorban, ugyanis Budai Beatrix a nemzeti összetartozás évének jegyében csütörtöktől hétfőig a határon túli húsvéti népszokásokat veszi majd sorra.

Ugyanígy a Tudta-e című napi népzenei szótárban Dr. Juhász Katalin, néprajzkutató a hét jeles napjait veszi számba, szó lesz például a betegségűző nagypénteki mosdásról is, hiszen a húsvét előtti nagyhét a testi-lelki megtisztulás ideje. A műsor – a Dankó Rádió Facebook oldalán is megtalálható – videó változatában a főváros közeli Csömörön és Ecseren készült fotókon is láthatják az érdeklődők ezt a hagyományt, miközben a háttérben Sebestyén Márta énekeli a „Nagypénteken mossa holló a fiát” kezdetű gyönyörű kalotaszegi népdalt. A sorozat húsvéthétfői adása szintén az ünnep körül forog majd, videóváltozata pedig a Dankó Rádió Facebook oldalán lesz elérhető.

Természetesen ezúttal sem hiányozhatnak a kínálatból a legjobb nóták és operettek. Az Az a szép című műsorban nagypénteken és nagyszombaton a legszebb nóták csendülnek majd fel, illetve operettek közül is a csendesebb, szívhez szólóbb dallamok közül válogat majd Erdélyi Claudia. Hallhatók lesznek többek között Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc, illetve Kacsóh Pongrác művei. Húsvét hétfőn azonban már a vidámabb, örömtelibb dallamoké lesz a főszerep a feltámadást, a tavaszt, és az újjászületést ünnepelve. A gyönyörű muzsikák mellett az Az a szép húsvéti adásaiban egy-egy húsvéthoz köthető versrészlet is elhangzik majd.

A népzene iránt érdeklődőknek pedig este 20 órától a közkedvelt Táncház-ban Vasváry Annamária kedveskedik a nagyhét napjaihoz igazodva a húsvétra készült ünnepi dallamokkal.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.