RETRO RÁDIÓ

Hoppá, új versenyzőkkel bővült a Bajnokok és a Kihívók csapata

Hoppá, új versenyzőkkel bővült a Bajnokok és a Kihívók csapata
RIpost
Szerző
RIpost
Létrehozva2020. 04. 14. 07:20

Az új érkezőkkel kialakult az Exatlon Hungary idei évadának végső mezőnye.

Ahogy azt Palik László a múlt héten bejelentette, utolsó szakaszához ért az Exatlon Hungary. Ennek apropóján új versenyzők érkeztek, így lett teljes a Kihívók és a Bajnokok csapata. A kékekhez hárman csatlakoztak, a pirosak pedig két sportolóval erősödtek: Király Nóra és Orbán Olivér személyében, akik a többi új versenyzőhöz hasonlóan, két hetes karantént követően állhattak rajthoz.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nagyon meglepett az Exatlon, mert teljesen más, mint a tévében. Azt hittem, hogy rosszabb eredménnyel kezdek, de örültem, hogy sikerült ráéreznem. Igyekszem napról napra jobban felzárkózni a többiekhez, és minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak” - kezdte lapunknak Olivér az Európa- és világbajnok wakeboardos.

Újdonsült csapattársa, Nóra szintén hasonlóan vélekedett az első napjáról. A 32-szeres magyar bajnok sportmászó, aki a sportága legeredményesebb női versenyzője, bevallása szerint nehéz helyzetbe került, ugyanis sosem kellett bizonyítania eddig a csapatban.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nagyon meglepődtem, amikor csörgött a telefonom, és lehetőséget kaptam arra, hogy szerepelhessek a műsorban. Egy nagy kalandnak fogom fel, hogy magamat is jobban megismerhessem. Igyekszem kitapasztalni, hogy mi az, amit jobban, mi az, amit kevésbé szeretek. Illetve sosem versenyeztem még csapatban, így ez a felállás is új nekem. Nagyon bízom a többiekben, jó érzés hozzájuk tartozni” - fogalmazott Nóra.

Az új érkezőkkel kialakult az Exatlon Hungary idei évadának végső mezőnye. Így a Dominikai Köztársaságban hat Bajnok és tíz Kihívó küzdhet a népszerű extrém sport-reality 30 milliós fődíjáért. A harc minden eddiginél jobban kiéleződik, a műsor pedig kihagyhatatlan epizódokkal menetel majd a mindent eldöntő finálé felé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.