RETRO RÁDIÓ

Hatalmas siker az Exatlonban, döntőbe jutott a magyar csapat

Hatalmas siker az Exatlonban, döntőbe jutott a magyar csapat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 03. 09:50

Ma az is kiderül, kikkel mérik össze az erejüket a döntőben.

Óriási lendülettel indult el a Nemzetek Kupájában a magyar csapat, hiszen maguk mögé utasították a görögöket, a dominikaiakat és a török válogatottat is, így pedig veretlenül jutottak a pénteki szuperdöntőbe. Az, hogy melyik nemzet csapatával állhatnak majd rajthoz az utolsó, mindent eldöntő megmérettetésben, illetve ki állhat majd a Nemzetek Kupája dobogójának legfelső fokára, a péntek esti adásból kiderül.

 

 

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Hatalmas érzés számomra, hogy veretlenül jutottunk a döntőbe, habár pontot nem sikerült szereznem a magyar csapatnak eddig. Én ugyanúgy készülök minden versenynapra, szerintem az érzéseket félre kell rakni és csak a játékra kell koncentrálni” – kezdte a Ripost-nak a nemrégiben visszatérő Novák Zalán, akivel a Bajnokok versenyzője, Csibi Gergő is egyetértett. A fiatal sportoló szerint az, hogy veretlenül jutottak a döntőbe, annak köszönhető, hogy mindenki összedolgozott és csak a győzelem lebegett a szemük előtt.

„Egy óriási lehetőség a Nemzetek Kupája mindenki számára. Kipróbálhatjuk magunkat nemzetközi színtéren is, több csapat ellen. Őszintén szólva nekem ez inkább kikapcsolódás, miközben természetesen mindenképp győzni szerettem volna. Úgy gondolom, a titkunk az volt, hogy a csapat tökéletesen össze tudott dolgozni, nem voltak nézeteltérések, és ez látszott is a teljesítményünkön. A döntőre nem készülök extrán, ugyanúgy próbálok rákoncentrálni és fókuszált lenni, mint máskor” – fogalmazott Gergő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.