3 éve

Ennyivel tévéznek többet a felnőttek és a gyerekek a koronavírus-járvány idején

Délelőtt jóval többet tévézünk, mint korábban. A gyerekeknél ugrott meg leginkább a tévéképernyő előtt töltött idő.

A gyerekek körében, illetve a délelőtti órákban nőtt meg leginkább a tévénézésre fordított idő Magyarországon a koronavírus-járvány által meghozott korlátozó intézkedések hatására, ugyanakkor minden korcsoportban és minden idősávban nőtt a tévéképernyő előtt töltött időtartam – derül ki a TV2-nek a Nielsen Közönségmérés adataiból készített kutatásából.

A 2020 márciusának és 2019 márciusának adatait összehasonlító elemzésből kiderül, hogy a teljes lakosság a tavalyi 279 perc helyett idén márciusban már 318 percet töltött átlagosan tévézéssel, ami 14 százalékos emelkedést jelent.

Fotó: TV2

Érdekes megnézni, hogy az egyes korcsoportok közül melyiknél hogy alakult a tévénézésre fordított idő növekedése. Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb mértékben, 32,9 százalékkal a 4-17 évesek, azaz a gyerekek körében nőtt a tévéképernyő előtt töltött idő, hiszen nekik is otthon kell tölteniük a napjukat iskolába és különórákra járás helyett, illetve kevesebbet tudnak a szabadban tartózkodni, míg a szüleik dolgoznak.

Második legnagyobb növekedés, 13,8 százalékkal a 18-59 évesek körében történt, akik tavaly márciusban 240 percet töltöttek a tévéképernyők előtt, miközben idén márciusban ez az érték 273 percre nőtt. Noha a 60 év felettiek tévéznek messze a legtöbbet, az ő tévézési szokásait befolyásolta legkevésbé a mostani helyzet: náluk 9,5 százalékkal 463 percre nőtt az erre fordított idő tavaly márciushoz képest.

Nem meglepő módon a járvány hatására azokban a napszakokban nőtt leginkább a tévénézésre fordított idő, amelyet normális esetben a munkahelyen vagy oktatási intézményben tölt a magyarok többsége. A legnagyobb arányban így a délelőtti, 9-12 óra közötti időszakban nőtt meg a tévézési kedv, 27,3 százalékkal, azaz több mint negyedével nőtt az egy főre jutó napi átlagos tévénézési idő. A délutáni időszakban (12-18 óra) is jelentősen, több mint 20 százalékkal nőtt a tévézésre fordított idő, míg az esti órákban az emelkedés már 10 százalék alatti, 7,9 százalékos volt.

„Már márciusban is jóval többet tévéztek a magyarok a tavalyi év hasonló időszakához képest a járványhelyzet miatt, noha a jelentősebb változások és szigorítások csak a hónap közepén történtek meg. Áprilisban, amely az első teljes hónap lesz a korlátozások bevezetése óta, szintén jelentősen magasabb tévénézési időre számítunk a tavalyi év áprilisához képest„ – mondja Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója, majd hozzátette: a TV2 Csoport mindig is arra törekedett, hogy minden napszakban a legszélesebb körű szórakoztató tartalmakkal szolgáljon minden korosztály számára.

„A jelenlegi rendkívüli helyzetben, amikor sokkal több ember tölti napközben tévézéssel az idejét, ez a törekvésünk különösen helyénvalónak mutatkozik” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az aranylabdás focista szexi lánya teniszsztár párjának szurkol a Roland Garroson - galéria

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

borsonline.hu

Sírva búcsúztak: Suhajda Szilárd családja is elment a megemlékezésre

mandiner.hu

Ennyibe kerül lehozni egy holttestet a Mount Everestről

ripost.hu

Ukrajna összes "csodafegyverét" megsemmisítették az oroszok

mandiner.hu

Neue Zürcher Zeitung: Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak el Magyarországon

origo.hu

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

mindmegette.hu

Így melegítsd fel a pizzát, és olyan lesz, mintha frissen sült volna

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

ripost.hu

Eddig nem látott felvételek kerültek elő Ördög Nóráról: más megvilágításba kerül így a műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

„A legjobbakkal szemben nem szégyen elbukni” – Így búcsúztak a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mit jósol a Nagy Ő-nek - Videó

SHOWBIZ

Íme a Nagy Ő kastélya! Jákob Zoli szerelmifészkében jártunk - Videó

SHOWBIZ

Nincs vége a klipbotránynak: Most Rácz Gergő miatt bosszankodhat Horányi Juli

SHOWBIZ

Fekete volt valójában Sarolta királyné? Mi igaz az új Bridgerton történetből?

SHOWBIZ

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

SHOWBIZ

Zámbó Krisztián: Egy csoda, ami apuval történik

SHOWBIZ

Tina Turner halála előtti drámai vallomása: „Túl sokáig hittem azt, hogy a testem egy érinthetetlen és elpusztíthatatlan bástya”