RETRO RÁDIÓ

Most jött a bejelentés: Ő tér vissza A Dal 2020 színpadára

Most jött a bejelentés: Ő tér vissza A Dal 2020 színpadára
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 03. 06. 16:30

Már többször is bizonyított a dalversenyen.

Szombat este A Dal 2020 döntőjében rutinos fellépőként tér vissza Magyarország dalválasztó műsorának színpadára Pápai Joci, aki A Dal 2017 és A Dal 2019 győztese. A fináléban Joci mellett a Kossuth-díjas Csík Zenekar varázsolja el előadásával a nézőket.

„Az egyik legelső feldolgozásunkat adjuk elő a döntőben, amelyiket annak idején a Petőfi Rádió tett ismertté és amelyiket azóta is mindig játsszuk” – kezdte a Csík Zenekar, amelynek tagjai örömmel fogadták, hogy az idei versenyben magyar nyelven szólalnak meg a dalok a magyar előadóktól.

A Dal 2020 minden idők legmagasabb hazai zenei nyereményét kínálja a győztesnek, amelyet Pápai Joci és a Csík Zenekar tagjai egyöntetűen hatalmas kitörési lehetőségnek tartanak, legyen szó kezdő vagy már befutott zenészről.

Fotó: Sulyok László

Kár, hogy három évvel ezelőtt nem volt még ez a lehetőség, nagyon örülök annak, hogy az idei versenyzők élhetnek vele” – mondta Pápai Joci.

„Mi is örülnénk egy ilyen mértékű támogatásnak, hiszen a részét képező koncert- és reklámlehetőség mellett egész komoly zenei karriert lehet vele megalapozni, illetve továbbfejleszteni” – tette hozzá a Csík Zenekar.

„A Dal színpadán állni nekem mindig felemelő érzés. Különleges a helyszín, ez az én otthonom, az én templomom, itt váltak valóra az álmaim” – folytatta Pápai Joci, aki korábban kétszer is megnyerte a dalválasztó show-t.

„A legszemélyesebb dalomat hozom el a döntőre, ami felejthetetlen élményeket okozott, az emberek nagy támasza lett. Elégedett és büszke vagyok rá, könnyed könnyekkel segít a lelkeken” – mondta a rutinos énekes, aki azt üzeni a döntősöknek, hogy éljenek meg minden pillanatot a színpadon, olyan élményez ezek, amik majd kitartanak életük végéig.

A Dal 2020 döntőjében szombaton 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán kiderül, hogy melyik produkció nyeri meg a 75 millió forint összértékű nyereményt, amellyel a győztes tovább építheti a zenei karrierjét.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.