RETRO RÁDIÓ

Kiválasztották A Dal 2020 döntőseit, ők a legjobbak

Kiválasztották A Dal 2020 döntőseit, ők a legjobbak
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 02. 29. 21:45

Szombat este kiderült, kik azok, akik részt vehetnek A Dal 2020 március 7-én megrendezésre kerülő döntőjében.

Szombat este kiderült, mely produkciók kerültek be A Dal 2020 döntős mezőnyébe. Az elmúlt hetekben három válogatót és két elődöntőt láthattak a nézők, aminek végén kialakult a döntős csapat.

A szombati adásban a nézők és a zsűri szavazatai alapján a Turbo, a Nene, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik és Ember Márk jutott tovább. Véget ért ezzel szemben a műsor a Kiesnek, Wolf Katinak, Kökény Attilának, Pál Dénesnek, Molnár Dánielnek.

A Dal 2020 legjobb dalszövegírója díjat Molnár Tamás kapta meg, aki Pál Dénes Készen állsz című dalának szövegét szerezte.

Az egy héttel ezelőtti első elődöntőből Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), a Tortuga (Mámor tér 3.), a Fatal Error (Néma) és Takács Nikolas (Csendbeszéd) jutott a fináléba. A Dal történetében először egy előadó, Orsovai Reni két produkcióban is színpadra lép a döntőben, hiszen Rácz Gergővel és a Nenével is bejutott.

A március hetedikén megrendezésre kerülő döntőben kiderül, mely produkció érdemli ki a 75 milliós összdíjazású főnyereményt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.