RETRO RÁDIÓ

Hatalmas siker, így tért vissza a színpadra Demjén Ferenc – fotók

Hatalmas siker, így tért vissza a színpadra Demjén Ferenc – fotók
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 02. 09:30

December 30-án újra felcsendültek Demjén Ferenc legendás slágerei. A Kossuth-díjas énekes hatalmas bulit csapott az Arénában, és megígérte, jövőre visszatér!

Egy tűt sem lehetett leejteni, akkora tömeg gyűlt össze Demjén Ferenc év végi koncertjén a Papp László Arénában. Már a kapunyitás előtt elkezdtek érkezni az emberek, akik alig várták, hogy együtt énekelhessék Rózsival a legnagyobb slágereket. Akadtak azonban olyan lelkes rajongók is, akik kénytelenek voltak a szerencsére bízni magukat, hiszen már hónapokkal korábban elfogytak a jegyek. Ők egy táblát szorongatva vártak, hátha valakinél akad egy felesleges belépő.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Már délután kijöttem, hogy hátha mellém áll a szerencse. Szinte a lehetetlenre vállalkoztam, mert ha belegondolok, ki lenne az a bolond, aki eladná a Demjén Rózsi koncertjegyét... Nekem azonban ez bármennyit megér, körülbelül negyvenezer forinttal készültem” – mondta a Ripost-nak még a koncert előtt az egyik rajongó. Akiknek még időben sikerült lecsapniuk a jegyekre, ők igazán örülhettek, ám szigorú szabályokat kellett követniük, hogy bejuthassanak az Arénába. Nemcsak a rajongóknak, de a stábnak is komoly előírásokat kellett követnie, hogy a művész a lehető legjobb körülmények között tudjon felkészülni a koncertre.

A hangulatra azonban nem lehetett panasz. Ahogy Demjén kilépett a színpadra, szinte felrobbant az Aréna, a kicsik és a nagyok együtt énekelték a legnagyobb slágereket. A Kossuth-díjas énekes ráadásul még tudta fokozni a hangulatot. Bejelentette: jövőre is lesz év végi koncertje!

„Alig vártam, hogy visszatérhessek a színpadra! Természetesen jövőre is itt leszünk! Szeretlek benneteket!” – mondta a színpadon állva Rózsi, az embereknek pedig több sem kellett, hatalmas örömben törtek ki. A kétórás előadás végén alig akarták leengedni a színpadról, ám az énekes egy szívbemarkoló üzenettel készült, ami a betegségére emlékeztette a nézőket. Ezt egy kivetőn keresztül közvetítették.

„Köszönöm a mindenható Istennek, hogy nem engedte el a kezem. Feleségemnek, Rebeccának a gondoskodó szeretetét, hogy mindennap mellettem volt ezekben a nehéz hónapokban. Köszönöm, azoknak, akik imádkoztak értem, és a rengeteg szeretetet, ami felém áradt a közösségi médián keresztül. Külön öröm, hogy ennyien eljöttek a mai napon. Hiszem, hogy nem valaminek a végét, hanem egy új korszak kezdetét láttátok” – zárta a koncertet Demjén, aki a stábtagoknak, barátainak, zenésztársainak és az orvosainak is külön hálát mondott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.