Létrehozva: 2019.11.15.

Óriási bejelentést tett a TV2: Ő váltja Tóth Gabit

Vasárnap már új arc tűnik fel a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékében.

Tóth Gabit nővére, Tóth Vera váltja a TV2 népszerű show-műsorában. A vasárnapi Sztárban Sztár leszek! elődöntőjében már Tóth Vera foglal majd helyet az ítészek sorában, Bereczki Zoltán, Pápai Joci és Horváth Tomi mellett. Továbbá mestereként ő segíti majd Gabi elődöntőbe jutott versenyzőjének, Sebestyén Katjának a felkészülését is.

Fotó: Sulyok László

Néhány napja robbant a hír, miszerint távozik a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékéből Tóth Gabi. Az énekesnő gyermeke érkezésének közeledtével anyai teendőit tartja szem előtt, így arra a döntésre jutott, hogy az utolsó két adáson már nem lesz jelen. A csatorna döntése alapján az énekesnő helyét Tóth Vera veszi majd át, így a zsűrizés mellett Gabi elődöntősét, Katját is támogatva.

„Szakmailag egyértelmű választásnak bizonyult számunkra Vera, hiszen amellett, hogy kiváló énekesnő, a Sztárban Sztár+1 kicsi egykori zsűritagjaként pontosan ismeri a műsor kulisszáit, és rutinosan mozog ebben a szerepben. Amellett, hogy szakmailag tökéletesen kiegészíti majd a mesterek csapatát, magánemberként a Gabi által képviselt értékeket is tovább viszi majd, így összességében Katja számára is profi és kiegyensúlyozott hátteret nyújtva. Hálásak vagyunk, hogy vállalta a felkérésünket.” – vélekedett Németh Ádám, a Sztárban Sztár leszek! senior kreatív producere.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Gabi már nagyon a finisben van, bármelyik pillanatban dönthet úgy a gyermeke, hogy elindul kifelé. Ebből már olykor adódnak kényelmetlen helyzetek, egy élő műsorban, ezrek előtt pedig pláne sokszor nehéz tartani magadat. Úgy érezte, ha nem tudja száz százalékosan teljesíteni a feladatait, akkor inkább elengedi, bármennyire sajnálta, de sokat jelent neki, hogy én helyettesíthetem. Örömmel vállaltam a felkérést, már az elejétől figyelemmel követtem a műsort, az egyik legigényesebb magyar kereskedelmi televíziós műsornak tartom, ami tartalmas, és általa új tehetségeket ismerhetünk meg, mint anno a Megasztárban, amiben én is szerepeltem. Már zsűriként és versenyzőként is részt vettem a Sztárban Sztár szériákban, így azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Boldogan vágok bele a feladatba! Katja vérprofi, de személyiségében erőteljes, bízom benne, hogy sokat tudok majd neki segíteni a felkészülésben. Nehéz, de egyben hálás feladat kizárólag fiúk mellett helyet foglalni a zsűriben, de úgy gondolom, hogy ha humor van, akkor minden van. Emellett számomra a szeretet, a fegyelem és a játék az a három kulcsszó, ami mesterként és zsűriként is elengedhetetlen.” – mesélte Vera az első találkozót követően.

Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki az a négy versenyző, aki a műsor döntőjébe jut. Sebestyén Katja mellett Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou száll harcba a győzelemért, a vasárnapi adásban pedig ezúttal két-két karaktert is színpadra visznek majd, őrületes átalakulásokkal, mindent elsöprő produkciókkal, egy igazán izgalmasnak ígérkező elődöntőben. Vasárnap, a Sztárban Sztár leszek! adása mellett a vadonatúj Mintaapák című sorozat ismétlő epizódjai is garantálják majd a családi kikapcsolódást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Emlékszel még a Két pasi meg egy kicsi gyereksztárjára? Sokkoló fotók láttak napvilágot róla

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja