Létrehozva: 2019.11.13.

Nagy bejelentést tett a TV2, távozik Tóth Gabi

Az énekesnő orvosával egyeztetett a döntésről. Hamarosan kiderül, ki veszi át a helyét a Sztárban Sztár leszek!-ben.

Távozik a Sztárban Sztár leszek! zsűriszékéből Tóth Gabi. Az énekesnő gyermeke érkezésének közeledtével anyai teendőit tartja szem előtt, így arra a döntésre jutott, hogy az utolsó két adáson már nem lesz jelen. A TV2 maximális együttműködéssel kezeli a helyzetet, emellett továbbra is zavartalanul folyik a felkészülés, így a Sztárban Sztár leszek! öt elődöntőse újabb eszméletlen produkciókkal áll majd színpadra a vasárnapi élő show-ban.

Fotó: Sulyok László

Őrületes átalakulások, hatalmas tehetségek, humoros pillanatok – a Sztárban Sztár leszek! izgalmai tovább folytatódnak, azonban hétvégén már nem láthatják viszont a nézők Tóth Gabit. A Sztárban Sztár leszek! mestere az utóbbi hetekben erőn felül támogatta versenyzőit, azonban a következő időszakban már kizárólag gyermeke érkezésére szeretne koncentrálni.

„Nagyon sokat kaptam ettől a műsortól és azoktól az emberektől, akik a Sztárban Sztár leszek! csapatában dolgoznak. Hétről hétre rengeteg energiát merítettem abból, hogy ide tartozhatok és közelről láthatom a versenyzők fejlődését, ami által én is több lettem. Hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen sokáig hagyta, hogy vasárnaponként beüljek a mesterszékbe, de a várandósságnak ebben a szakaszában, már nem tudom azt a maximumot adni, amit elvárok saját magamtól. Elérkezett az idő, hogy a gyermekemre koncentráljak, és az ő érdekeit tartsam szem előtt. Katja kezét nem engedem el, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és mint felelősségteljes Édesanya, ő is érti, tudja, hogy miért kellett ezt a döntést meghoznom, mint ahogy azt is, hogy jó kezekben hagyom.” – árulta el döntése hátterét Gabi.

Gabi a távolból támogatja majd Katját, azonban a TV2 is mindent megtesz, hogy zavartalanul folytatódjon a népszerű showműsor.

„Természetesen továbbra is maximálisan Gabi mellett állunk, és megértjük a döntését, hiszen ebben a helyzetben az orvosa javaslatait kell követnie. Gabi az elmúlt hetekben erőn felül teljesített, a Sztárban Sztár leszek! mestereként a tőle megszokott maximális profizmussal látta el a feladatát, amit ezúton is köszönünk neki. A műsor gördülékenyen folytatódik majd, illetve mindent megteszünk azért, hogy Katja se szenvedjen hiányt a felkészülése során. Fel voltunk készülve erre a helyzetre is, már dolgozunk a megoldáson, amiről hamarosan többet is elárulunk.” – tette hozzá Kirády Attila, a TV2 Csoport kreatív igazgatója.

Rövidesen kiderül, hogy ki veszi át Gabi helyét a zsűriszékben, Bereczki Zoltán, Pápai Joci és Horváth Tamás mellett, azonban már csak öt versenyző maradt, akik esélyesek arra, hogy elnyerjék a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet. 18.50-től a Sztárban Sztár leszek! elődöntőjében kiderül, hogy ki az a legjobb négy versenyző, aki megnyeri a nézők és a mesterek szavazatait, és ezzel a mindent eldöntő fináléba jut.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői