RETRO RÁDIÓ

Feladta a külföldi életét a játék miatt a Séfek Séfe versenyzője

Feladta a külföldi életét a játék miatt a Séfek Séfe versenyzője
Létrehozva2019. 10. 07. 09:40

Cser Ádám hatalmas Marilyn Manson-rajongó, imádja a fekete holmikat, ez alól az ilyen színű ételek sem kivételek. A fiatal férfi a TV2 műsora miatt tért haza.

Külföldről tért haza Cser Ádám, hogy a Séfek Séfe idei évadában szerepelhessen.

A 28 éves szakács régóta vágyott már egy lehetőségre, aminek segítségével kitörhet az ismeretlenségből, és nevet szerezhet magának a hazai piacon.

„Mindig is itthon szerettem volna dolgozni, a többéves külföldi gyakorlatom után pedig úgy gondoltam, ideje hazatérni. Ez a műsor egy jó felület arra, hogy megvalósítsam az álmaimat és elismert séf legyek” – mondta el a Ripost-nak Ádám, aki gyerekkora óta imád a konyhában sürgölődni.

„Gyakorlatilag egész életemben főztem, minden érdekelt, ami a gasztronómiával kapcsolatos. Kisebb koromban mindig segítettem anyukámnak és nagymamámnak a konyhában, később pedig, amikor anyukám külföldön dolgozott, magamtól elsajátítottam a főzés fortélyait, ami a hasznomra vált a mindennapokban. Na, és persze ezzel már akkor is jól lehetett csajozni” – fogalmazott nevetve Ádám.

A séf álma, hogy egyszer elkészítsen egy teljesen fekete menüsort, ami nem csak ízében, de képi világában is tökéletes. Ezt egyfajta művészi munkaként fogja fel, ami komoly tervezést igényel.

A hétfő esti adásban ebből egy kis ízelítőt is láthat a közönség: Ádám a műsorban egy grillezett halat készít wakame-salátával, fafülgombával, egy fekete tintahalas, mogyoróvajas velutét.

Hogy miként sikerült megbirkóznia a kamerák előtt a feladattal, és hogy megérte-e a műsor miatt felmondania londoni munkahelyén, kiderül ma este, 21.05-kor a TV2 műsorán!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.