Létrehozva: 2019.10.08.

Intim pillanatban törték rá az autót Emiliora és feleségére

Két vadidegen nő tépte fel a szerelmesek kocsijának ajtaját.

Már évek óta ismerte egymást Tina és Emilio mielőtt egy párt alkottak voltak, ám Tina annak idején mégis úgy döntött, hogy egy darabig nem árulja el családjának ki hódította meg a szívét.

Fotó: Sláger TV

„A családban mindenki ismerte már Emiliot, de mégse akartam egyből elárulni, ki udvarol nekem. Három hétig titkoltam, de Mama csak faggatózott” – emlékezett vissza a Sláger TV-n látható Drága családomban Tina, aki annyit bevallott, hogy hódolója közismert és gyomorszűkítő műtéten is átesett.

„Mama nem hagyta annyiban, szerintem mindenkit számításba vett, lehet, még nyomozott is egy kicsit. Aztán legközelebb mikor elmentem otthonról csak annyit mondott, adjam át Emilionak az üdvözletét. Nagyon hamar rájött, hogy kivel randizok, de természetesen ne volt ellene semmi kifogása. Hamar egy hullámhosszra került Emilio a családdal” – mondta Tina, aki férjével a mai napig felemlegeti, hogyan csattant el az első csók közöttük.

„Épp a kocsiban búcsúzkodtunk, amikor elcsattant az első csók. Nem tartott sokáig, mert hirtelen két vadidegen nő tépte fel a hátsó ajtókat és huppant be a kocsi hátsó ülésére, szó nélkül. Azonnal szétugrottunk és kérdőre vontuk egymást, hogy melyikőnk ismerősei. Kiderült, hogy két vadidegen szállt be az autóba, akik már nem voltak szomjasak és bár a mellettünk parkoló autó várt rájuk, észre se vették kihez és hova szálltak be. Ha már így alakult hazafuvaroztuk őket Tinával, aztán őt is hazakísértem. A mai napig jót nevetünk a történteken” – elevenítette fel az esetet a 19:55-től látható Drága családomban Emilio.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába várták a milliárdos Jákob Zoltánt a cége buliján, nem ment el, aztán váratlan dolog történt

origo.hu

Az őrjöngő Zelenszkij megpecsételte Ukrajna sorsát

metropol.hu

Apa lett a sármos zenész, először mutatott képeket a babájáról

mandiner.hu

Zelenszka a BBC-nek: „Ukrajna meghal a Nyugat pénzügyi támogatása nélkül”

ripost.hu

"Mindig voltak problémák..." – Kiderült, miért kerülhetett válságba Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata

hirtv.hu

Oda-vissza vannak a szurkolók Szoboszlai és Alexander-Arnold parádéjától + videó

origo.hu

Ijesztő dolog derült ki a túlzott testmozgásról

travelo.hu

A szomszédunkban található Európa 2. legjobb pályaudvara

ripost.hu

Hátborzongató: valóra vált Baba Vanga idei jóslata - mi jöhet még?

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

Visszanyalt a fagyi: Meghan mindent elveszített

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

A Sztárban Sztár leszek! tehetsége a leendő gyermekére fordítaná a nyereményt

SHOWBIZ

Így érzi magát a kiesés után Tóth Gabi utolsó versenyzője

SHOWBIZ

"Nem voltam egy cicáskodó lány" - Tinikoráról vallott a TV2 dögös sztárja

SHOWBIZ

Kísért a múlt? Egy hajszálon múlt a Sztárban Sztár leszek! énekesének sorsa

SHOWBIZ

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

SHOWBIZ

Lesújtó hírt közöltek: újabb legenda távozott

SHOWBIZ

Kiss Daniella kamerák előtt kapott olyan hírt, amitől sírva fakadt

SHOWBIZ

Végre Szabyest is megszólalt a Rékasi Károly elleni gyűlöletcunamiról