RETRO RÁDIÓ

Hoppá, ismét egymással verseng Gelencsér Timi és Huszti Kata

Hoppá, ismét egymással verseng Gelencsér Timi és Huszti Kata
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 10. 18. 08:30

A történelem ismétli önmagát. Az Exatlon két női döntőse most újra bizonyíthat.

Év elején még Exatlon lázban égett az ország, mindenkit az foglalkoztatott, hogy a hónapokig tartó küzdelemben vajon ki lesz a műsor végső győztese. Ám a szuperdöntőt megelőzte a női versenyzők fináléja, ahol Huszti Kata és Gelencsér Timi közül került ki az egyik döntős. Az emlékezetes verseny végén Kata örülhetett, 2-1-re győzte le az egykori szépségkirálynőt. Pár hónappal később azonban a sors ismét egymás útjába sodorta őket. A Fuss család, fuss! ma esti párbajában ugyanis Bencsikéknek kell megküzdeniük a bennmaradásért a támadó családdal, akiknek az edzője nem más, mint Timi.

Fotó: TV2

„Ez a harc szerintem az Exatlon óta tart, Timivel pedig ezen mindig hülyéskedünk, hogy mi még öreg korunkban is versenyezni fogunk egymás ellen. Most egy picit más helyzetben kellett helytállnunk, de szerintem nagyon izgalmas volt a küzdelem” – mondta a Ripost-nak Bencsikék edzője, Kata.

Gelencsér Timi múlt héten debütált a támadó család edzőjeként, ám akkor nem sikerült győzedelmeskedniük a párbajban. A csapatot hatalmas fölénnyel, 9:1-re verte meg a Lipők család. Természetesen ez Timit egy kicsit sem tántorította el, új csapatával gőzerővel készültek, a ma esti párbajra, ami nem csak a családok, de az edzők küzdelme is.

Katával az Exatlon óta jóban vagyunk. Én jobban örültem volna, ha ismét versenyzőként kerültünk volna egymás ellen, de egy csapat mögött nyilván az edző munkája is fontos, és én sajnos nem állhatok be a pályára, nem csinálhatom helyettük a feladatot” – mondta lapunknak az egykori szépségkirálynő. A péntek esti adásból kiderül, hogy Timinek sikerül-e revansot venni Katán, és beköltözhet-e csapatával a Fuss család, fuss! táborába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.