Létrehozva: 2019.09.06.

Háromszázezernél is többen buliztak idén a PLÁZSon

A PLÁZS, a balatoni ellazulás epicentruma, ahol napközben a fehér homokos parton pihenhettünk, éjszaka pedig a legjobb hazai és nemzetközi előadók gondoskodnak a partyról. A siófoki bulizóna augusztus 31-i záróeseménye után most téli álomra vonul, de május 30-án már indulhat is a 2020-as szezon. Addig is lássuk, hogyan zárult az idei nyár.

A májusi mostoha időjárást egy minden értelmében forró nyár követte a PLÁZSon: 2019-ben több, mint 300 ezer látogató fordult meg itt a nyári szezonban és 100-nál is több fellépő gondoskodott a mindig felejthetetlen hangulatról.

Siófok homokos „tengerpartja” 25 nagykoncertnek és 30 feledhetetlen bulinak adott otthont idén. Tombolhattunk a 15 éves Halott Pénzre, visszatért a Kowalsky meg a Vega, Horváth Tamás és Ákos, először adott itt önálló koncertet a slágerlistákat letaroló Follow The Flow, Majka pedig kétszer is megmozgatta a balatoni bulizókat. A hazai sztárok mellett azonban több nemzetközi előadó is megfordult itt, többségük az elektronikus zenei színtérről: az augusztus 20-i hosszúhétvégén a Balatoni Retro Láz elhozta Haddawayt és a Groove Coverage-t, a Gold Beach Electronic Fest fő fellépőjeként Fritz Kalkbrennert köszönthettük, míg a WeLove Balaton fesztiválján Don Diablo is vendégeskedett.

A PLÁZS a szezon során több neves partysorozatot is vendégül látott: a fent említett fesztiválokon túl itt rendezték meg a Balaton első nyári NeccPartyját, több afterpartyt is celebrált a Rock The City és a Wannabe Beach csapata, míg a naplementés medencés bulikért a Truesonds Music és a Be Massive felelt. A vasárnapi nap közbeni hangulatról pedig idén is az Audio bbq gondoskodott.

Annak érdekében, hogy a PLÁZS a partiközönség számára is kiemelkedő élményt nyújtson, idén nyáron megnyitották a PLÁZS Arénát, mely a legendás Palace szellemiségét hívatott tovább vinni. Az új komplexumban több helyszínen, majd 1500 négyzetméteren táncolhattunk akár reggelig. Itt péntekenként Metzker Viki rendelt, aki mindig kurrens hazai dj-ket hívott el vendégként, míg szombatonként a már említett fesztiválok és partysorozatok költöztek be az Arénába, odafigyelve arra, hogy mind az elektronikus zene különböző válfajai, mind a retro, mind a tánczenék rajongói megtalálják a kedvükre való bulizenét.

A PLÁZS most egy kicsit megpihen, május 30-án azonban a megszokott színvonalon, a kedvenc előadóinkkal tér vissza és nyitja meg a balatoni nyarat, így hát érdemes figyelni és követni mind a hivatalos Facebook oldalt https://www.facebook.com/plazssiofok, mind pedig a weboldalt http://plazssiofok.hu/ , melyeken folyamatosan frissülnek a jövő szezon koncert- és party dátumai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell