Létrehozva: 2019.04.19.

Ifj. Vidnyánszky Attilával a főszerepben jelent meg a Platon Karataev legújabb klipje

A Platon Karataev idén õsszel adja ki második, Atoms címû nagylemezét. Errõl az elsõ single az Ocean c. dal, melyhez klip is készült, Dobos Emõke rendezésében és ifj. Vidnyánszky Attila szereplésével. Az operatõri munkát Bartha Máté, Fuchs Máté és Kõrösi Máté végezték, míg az utómunka Szombath Máté nevéhez köthetõ.

„Ezzel a dallal már ellépünk az első lemez hangzásától, és az Atoms számaira is inkább ez a hangszerelés lesz jellemző. Elég nagy váltás ez a For Her után, a két anyagban a mélység és a keresés mellett a dallamvilág a közös metszéspont talán.

A dal maga egyfajta ürességet tükröz, az otthagyottságról és a lebegésről szól,

egy szorongást old fel, mely az eddigi értékek megkérdőjelezéséből fakad. Egy birkózás a transzcendenssel.” – mondta az új klippel kapcsolatban Balla Gergely, a Platon Karataev egyik alapítója.


A klip főszereplője ifj. Vidnyánszky Attila, a Vígszínház színésze: „Jómagam színházzal foglalkozom. Próbák, esték, szavak, pillanatok: minden játék a kiszámíthatatlanról szól, egy kézzel meg nem fogható tudást, egy megtervezhetetlen állapotot kergetünk. Ezzel szemben számomra a zene készen van, hallom, érzem, értem. Nagyon megtisztelő, felkavaró élmény volt a találkozás a Platon Karataev csapattal, mivel nem ismertük egymást, viszont egymást hallgatva, nézve, pontosan tudtuk, hogy ugyanazt keressük. Szavak, találkozók nélkül a zene eljátszotta helyettünk mindazt, amit sem színházban, sem máshol nem lehet. Láthatatlanul megismertük egymást.

A Platon Karataev gondolatisága egyben zeneisége igazi kapaszkodó nekem huszonévesként.”

mondta a zenekarral való találkozásáról és a klip forgatásáról a Sztalker csoport alapítója.

A közös munka természetesen a zenekar számára is igen megtisztelő volt: „Óriási dolog és nagyon sokat jelent számomra, hogy Attila szerepel ebben a klipben. Még 5-6 évvel ezelőtt láttam őt az Ódry Színpadon egy Hamlet előadásban, ami hatalmas katarzis volt számomra. Sok mindent megváltoztatott bennem az a darab és alakítás, lehet, ha az nincs, akkor a Platon sem kezdődik el.”- tette hozzá Balla Gergely.

A klipről a rendező, Dobos Emőke is elmesélte gondolatait: „Egy karmester munkája és szerepe borzasztóan összetett. Õ az, aki leginkább ismer, átlát, ért egy adott művet, ő határozza meg, hogy a közönség számára hogyan szólaltatja meg azt a zenekar által. Az arcán és mozdulatain minden gondolat megjelenik, de egy előadás alatt ez mind szinte láthatatlan. A közönség csak a hátát látja, a zenészek pedig csak jelzésekre, beintésekre figyelnek, nem magára a személyére. Tehát egy karmester egyfajta láthatatlan főszereplő. Érdekesnek találtam, hogy ez párhuzamba állítható Isten szerepével is. Mivel a dal központi témája az Isten-kapcsolatról szól, szerettem volna ezt a karmester ötlettel illusztrálni. Illetve továbbgondolva, ha Isten egy karmester, akkor mit vezényel ő ebben a klipben? Mindent? Semmit? Vagy magát a számot? Ha igen, akkor mit jelent ez? Azt a bizonytalanságot, amit a dalszöveg is sugall, szerettem volna képileg is feszegetni. Hol van ez a karmester valójában? Mindenhol vagy sehol? Kinek fordít hátat a klip végén és hova megy? Nincs közönsége vagy ő nincs a világban?”

A Platon Karataev 2016-ban alakult Budapesten. 2017-ben adták ki első, For Her c. nagylemezüket, mely Spotify-on külföldön az egyik leghallgatottabb magyar zenekarrá emelte őket. Az idén Fonogram-díjra is jelölt együttes ősszel adja ki második, Atoms című nagylemezét. Most április 21-én Berlinben lépnek fel, majd május 4-én az A38 Hajón a Hello Hurricane társaságában, ezt követően pedig a Liverpool Sound City-n koncerteznek, melyet több brit dátum is követ majd. A fesztiválszezonban többek között zenélnek a Szigeten, VOLTon, Bánkitón, Kolorádón, Művészetek Völgyén, Ördögkatlanon és a Campus-on is, majd ősszel a további showcase fesztivál fellépések mellett egy nagy németországi turné következik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese