
Sass Dani ezúttal Ábel Anitával közösen vezeti a VIASAT3 ma induló gasztroreality-jét. A mûsorvezetõ most elárulta, milyen volt a hetekig tartó közös munka.
Hétfő este indul útjára az Ide süss! az ország nagy cukrászversenye, melynek műsorvezetői Ábel Anita és Sass Dani lesznek!
Bár Dani már rutinosan mozog ebben a műfajban, mivel Ábel Anitával még sosem dolgozott együtt igencsak izgult az első találkozáskor.
![]()
„Félelem nem volt bennem, de persze minden új helyzet egy kis, kellemes izgalommal tölt el. Főleg egy olyan műsorvezetőtárs esetében mint Anita, aki sokkal több műsorvezetői tapasztalattal bír mint én. Õ profi, elképesztően humoros és persze igen-igen céltudatos. Izgatottan vártam az első közös felkonfot, akkor viszont azonnal azt éreztem, hogy rendben lesz ez, nagyon rendben. Anita elképesztően kellemes személyiség, akivel hatalmasakat tudtunk beszélgetni a leállásokban is. Imádtam a forgatás minden pillanatát” – mondta Sass Dani, aki remekül kijött Ábel Anitával.
Olyannyira, hogy műsorvezetőtársa a fotói elkészítésében is neki szavazott bizalmat.
„Õ a nyitottságával, humorával kedvességével támogatott a nehezebb pillanataimban. Anita szeme akkor csillant fel, mikor látta, hogy milyen gyakorlottan fotózok. Ezt ki is használta mert a teljes forgatás alatt én fotóztam őt. Egy gyorstalpaló social media kurzusként is visszatekinthetünk a forgatásokra, mert bevezettem ezeknek a felületeknek minden apró kis szegletébe, titkába!” – tette hozzá viccelődve a műsorvezető, aki maga is sokat tanult Ábel Anitától.
„Bár az Ide süss!-t nem először vezetem, de tudom, hogy sokat kell még tanulnom. Ebben nagyon jó mentor volt Anita. A lazasága, a felkészültsége, a rögtönző-képessége ámulatba ejtett minden nap, egyúttal motivált is. Azt, hogy ő mit tanult tőlem, nem tudom. Bár a hátrafelé kerékpározást megmutattam neki, nem tudom, hogy megtanulta-e” – mondta nevetve Sass Dani, aki ma 20:00-tól Ábel Anitával közösen a sütik birodalmába kalauzolja el a nézőket a VIASAT3-on.







