RETRO RÁDIÓ

Ezért verhették el csúnyán a mexikóiak a TV2 sztárjait

Ezért verhették el csúnyán a mexikóiak a TV2 sztárjait
sv
Szerző
sv
Létrehozva2019. 01. 29. 11:29

A magyar nemzeti csapat keményen készül a visszavágóra.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Exatlon Hungary, ugyanis a Bajnokok és a Kihívók ismét Magyarországot képviselhették. A nemzetközi párbajban most a mexikói válogatottat kapták, akik kemény ellenfélnek bizonyultak, hiszen nagy fölénnyel, 10:4-es arányban győzték le a magyarokat.

A Bajnokok versenyzője, Ungvári Miklós a %Ripost%-nak elmondta, csalódott a végeredmény miatt, mivel nem tudott hozzátenni csapata sikeréhez, ennek ellenére reméli, hogy a következő meccsen vissza tudnak vágni a mexikóiaknak.

"Egy pici csalódottság van bennem, azért is, mert nem tudtam hozzátenni ismét a magyar csapat sikeréhez, nagyon sokat kellett várni, hogy egy pontunk legyen. Aztán sorra érkeztek a pontok, de sajnos ez kevés volt..." - kezdte Ungvári, aki szerint az lehetett ellenfelük előnye, hogy már 25. hete kint vannak Dominikán.

A visszavágón megpróbálom letenni a névjegyemet, és bemutatkozni végre nemzetközi szinten is

Nagyon sokat futottunk már a Kihívókkal, sok jó ellenfelet kaptam. Gondolok itt Gerire, Norbira, Andrásra vagy Péterre, de azt gondolom, hogy itt még komolyabb ellenállásra kell majd számítani" - vélekedett a visszavágóról az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.