
Az énekes fergeteges hangulatot teremtett két estén át a Papp László Sportarénában. Mindkét koncert során tele volt az Aréna, Ákos mindenkit elkápráztatott.
Két nap egymás után ismét megtelt a Papp László Sportaréna, Ákos év végi koncertje alkalmából!
![]()
A Kossuth-díjas előadóművész ezúttal is hatalmas sikert aratott, így, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is dupla telt házas koncerteket adott pénteken és szombaton.
![]()
Az énekes mindkét napra teljesen új programot állított össze: felcsendültek vadonatúj, a közönség számára eddig nem hallható dalok, de helyet kaptak a régi nagy slágerek, csakúgy, mint az idén megjelent, Hazatalál című középlemez új nótái.
![]()
A koncert óriási sikert aratott, az Arénát szinte a legapróbb szegletekig Ákos rajongói uralták, akik átszellemülten énekelték a dalait.
![]()
A színpadot nemcsak a jó hangok, de a figyelemre méltó színpadkép is uralta: idén az eddigieknél is látványosabb fénytechnikát láthattak a nézők.
![]()
Ákos rendkívül sűrű évet zárt. Idén ünnepelte 50. születésnapját, amit koncertsorozattal koronázott meg, ezen kívül megjelent önéletrajzi jellegű könyve, a Visszaszámlálás, tavasszal akusztikus, kórussal kísért turnéja volt, a nyári fesztiválokon rockos műsorral lépett fel. Idén több mint 140 ezer néző előtt játszott.







