RETRO RÁDIÓ

Erre nem számított, kényelmetlen helyzetbe került a magyar műsorvezető

Erre nem számított, kényelmetlen helyzetbe került a magyar műsorvezető
sv
Szerző
sv
Létrehozva2018. 12. 10. 10:13

Rengeteg meglepetést tartogat a hétfõ este adásba kerülõ Honfoglaló.

A Duna Televízió népszerű kvízműsora, a Honfoglaló lassan egyéves évfordulóját ünnepli. A műsor állandó házigazdája, Szente Vajk elárulta, minden játék nagyon különleges volt számára, de a ma este adásba kerülő döntő mérkőzés okozta a legnagyobb meglepetést neki.

"A legkülönösebb élményem az volt, mikor a Szuperbajnokság döntőjében az egyik játékos áthúzta a számításaimat. Én a rendes adásidővel számoltam, de gyorsan rájöttem, hogy most nem úgy lesz, ahogyan én azt elterveztem. A játékban négy hódítási kör van, na ő a harmadik végén befejezte a harcot, mivel mindenkit kiejtett. Már a műsor elején látszott, hogy ő válaszol jobban, ezzel a pszichológiai előny is nála volt.

Itt jöttem rá, hogy sokkal hosszabban kell majd elemeznem egy-egy kérdést, hogy húzzam az időt, de nem gondoltam volna, hogy az adás felét improvizálnom kell majd

 - mesélte a %Ripost%-nak Vajk, aki azt is elárulta, hogy az esti adás még tartogat más meglepetéseket is a nézők számára.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.