Létrehozva: 2018.11.10.

Külföldön próbálna szerencsét a TV2 újdonsült sztárja

Különleges feladatot kaptak a MasterChef Junior versenyzõi.

Ma este ötödik adásához érkezik a MasterChef Junior a SuperTV2-n, amiben a gyerekeknek ismét izgalmas feladatot kell teljesíteniük. A kis szakácsok egy gyerektáborba látogatnak el, és az ottani társaiknak kell hamburgert illetve pizzát készíteniük. Az egyik versenyző, Szőcs Ambrus mesélt a %Ripost% -nak arról, hogy érezte magát a táborban, illetve milyen élményekkel gazdagodott.

"Nagyon jól éreztem magam, bár utólag úgy érzem, talán rosszul taktikáztunk. Tökéletes hamburgert akartunk sütni a zsűrinek, a gyerekeknek viszont más az ízlésük, és most ők értékeltek" - kezdte Ambrus,  majd elmondta, hogy a műsor sokat tett hozzá jövőbeni elképzeléseihez.

"Egyelőre hobbiként tekintek a főzésre, de remélem, egyszer majd hivatás lesz belőle. Sok tervem van a jövőt tekintve, de szeretem megélni a jelent is. A napokban például a barátokkal szabad tűzön halat sütünk, és karácsonyra is van már megrendelésem. Az edzőm kért meg, hogy készítsem el az ünnepi vacsorájukat.

Azt meg ne felejtsük el, hogy Marokkóban, az isten háta mögött van egy szuper étterem, ahol egyszer jó lenne főzni és egyszer Pesti István steakjét is szeretném megkóstolni Tatán"

- zárta gondolatait Ambrus.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői